Hirdessen itt

Az Orbán kormány leváltására készülnek a Soros szervezetek! Már most lépéseket tesznek

A bevándorlást szervező irodák nyitásával, minden bizonnyal a kerítés lebontására és a migráció újbóli beindítására készülnek a civilszervezetek, akik valószínűleg arra számítanak, hogy az áprilisi választásokon vereséget szenved az Orbán kormány és emiatt majd véghez vihetik tervüket.
Fokozódik a Magyarországra nehezedő nyomás a választások előtt a bevándorlást szervező irodák, a külföldi támogatások és a brüsszeli beavatkozás hatására. A kormányellenes erők mindent bevetnek, hogy leváltsák a Fidesz–KDNP pártszövetséget. Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója azokról a civil szervezetekről és szereplőikről beszélt az M1-en, akik álszent módon jogi témára terelik azt az ellentétet, ami külső szemlélőként nyilvánvaló: a nyílt társadalom elveit hirdetők egy teljesen más világnézetet vallanak, mint a magyar kormány, miközben a jogvédők és a sajtószabadságért harcolók álarca mögé bújnak.

Soros már szeretett volna visszavonulni a közszerepléstől, de  ezek a kihívások arra bátorították, hogy ott maradjon a Nyílt Társadalom globális vezetőségében. Önmagában nem azzal van a probléma, hogy a nyílt társadalom eszméjét vallók politikai szereplőként kívánnak fellépni a magyar közéletben vagy más kelet-európai országokban. A probléma az álcázással van, mivel semleges, civil szervezetnek állítják be magukat, és megpróbálják azt a hangulatot kelteni, hogy a civil jellegüknél fogva ők a közélet szakmai szereplői szemben a „csúnya politikával” – mondta.

Szánthó kiemelte, hogy Soros György saját hálózatához tartozó szereplőket is úgy állítja be, mintha független szereplői lennének egy-egy ország politikai életének, míg ezek az emberek politikai tevékenységet látnak el. Magyarországon már-már ezek a civil szervezetek látják el a teljesen impotensnek tűnő balliberális ellenzék pártok szerepét. Elmondása szerint sokkal őszintébbnek látná, ha ezek a szereplők bevallanák, hogy jelen esetben nem a sajtószabadság és a jogállamiság vitájáról beszélnek, hanem különböző világnézetek ütközéséről. Ők a multikulturális, nyílt társadalomban hisznek, míg a budapesti kormányzat pedig jól láthatóan a nemzeti kultúrában

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések