Hirdessen itt

Váratlan fordulat a Németországban holtan talált L. Dávid ügyében

Szándékosan vetett véget életének L. Dávid – közölte a Ripost-tal a német rendőrség.
Ő az a 24 éves fiú, aki Ajkáról tűnt el augusztus 26-án, majd nemrég megtalálták a holttestét München környékén, a sínek mellett. A szülei azóta sem értik, hogy került oda.

A bajor rendőrök kérdésünkre megerősítették, hogy a fiatal augusztus 27-én este fél tízkor követte el az öngyilkosságot. L. Dávid megszállt egy éjszakára egy müncheni hotelben, otthagyta minden holmiját, az iratait sem vitte magával.

A vasúti sínek mellett hevert a fiatalember holtteste.

“A sínek mellett fekvő holttestet először nem sikerült azonosítani, mert semmilyen igazolvány nem volt nála. A hotel jelentette be a náluk megszállt magyar fiatal eltűnését. A nyomozás alkalmával kiderült, hogy ő az elhunyt” – tájékoztatta lapunkat Benjamin Castro Tellez, a müncheni rendőrség sajtóosztályának munkatársa.

A boncolás megtörtént, a vizsgálatok is azt igazolják, hogy a fiú öngyilkosságot követett el. Gyilkosságra utaló jelet nem találtak.

Az továbbra sem derült ki, hogy mit keresett Németországban, és hogyan jutott erre az elhatározásra. Búcsúlevelet sem hagyott.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések