A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Váratlan ország ismerte el Magyarországot, és követné mindenben!

Marco Minniti szerint a civil szervezetek szabályozása nem jobboldali lépés, hanem nemzetbiztonsági – írja az MTI.
Marco Minniti olasz belügyminiszter szerdán hangsúlyozta, hogy a Földközi-tengeren dolgozó civil szervezetek munkáját szabályozó magatartási kódex az után vált elkerülhetetlenné, hogy június 28-án harminchat óra alatt egyszerre több mint 12 ezren érkeztek az olaszországi partokra huszonöt különböző mentőhajóval.

“Ha ez így folytatódik, jelentős feszültséghez vezet Olaszországban, káoszt és félelmet teremtve” – jelentette ki Marco Minniti.

Úgy vélte, hogy a következő évtizedben a migráció lesz a központi politikai téma Olaszországban éppúgy mint máshol is.

A belügyminiszter elutasította az olasz baloldali politikai körökben megfogalmazott vádakat, miszerint az civil szervezeteket érintő intézkedések bevezetésével jobboldali politikát folytat. A balközép Demokrata Párt (PD) politikusaként Marco Minniti kijelentette, hogy a magatartási kódex nem jobboldali, hanem a nemzetbiztonságot szolgálja.

A baloldalnak is azok mellett kell állnia, akik a migrációtól tartanak az olasz belügyminiszter szerint. Hangsúlyozta, hogy a migránsok befogadásának korlátai vannak, mivel nem tudnak mindenkit integrálni.

Marco Minniti megjegyezte, hogy a római kormány magatartási kódexét aláíró szervezetek nem “nemesebbek” az ezt elutasító szervezetekhez képest, de aki az együttműködést választja, “nagyobb bizalmat élvez”. A civil szervezetek mentenek, de

“Olaszország fogadja be a megmentett embereket, és a mentésnek a befogadó ország állampolgárainak biztonságával is összhangban kell lennie”.

Marco Minniti kijelentette, év eleje óta először júliusban csökkent az érkezések száma a tavalyi év ugyanezen hónapjához képest. Az olasz belügyminiszter szerint a következő lépés regisztrációs központok felállítása lesz Líbiában a nemzetközi migrációs szervezetekkel együttműködésben.

Forrás: 888.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések