Hirdessen itt

Usain Bolt Debrecenben kezdte! Ma befejezte!

A világbajnokság szombati programjában két kiemelkedő futó búcsúzott el a pályaatlétikától, de sem Usain Boltnak, sem Mo Farah-nak nem sikerült álomszerűre  a befejezés. Boltté  egyenesen tragikus és fájdalmas lett. 
Boltot a 4x100-as váltó döntőjében lehetett utoljára látni. A jamaicai sprinterek közel egy évtizede domináltak, világcsúcsokat is futottak váltóban, de az idei vb-n nagyot égtek. Sem a női, sem a férfi vonalon nem tudtak nagy eredményeket felmutatni, Bolt egyéni bronza és a 110 gát aranya emlékeztetett a korábbi sikerekre. Jön egy egyelőre nem átütő új generáció, a régiek meg szenvednek. Bolt mellett most nem volt annyi klasszis sem a csapatban, nem számíthatott például Asafa Powellra sem, így kellett volna nagyot alakítania a 2008 óta verhetetlen csapatnak.

A döntőben az előzmények ellenére jól kezdett a jamaicai váltó, a gát világbajnoka, McLeod első emberként jól hozta a botot, Forte is az élen maradt, maj Blake is egész jól tartotta magát. Bolt is egész kedvező pozícióban kezdte meg az utolsó egyenest. A harmadik-negyedik helyről kellett volna előre törnie, de úgy 50 méter után szétesett a mozgása, bicegni kezdett, majd el is esett, valószínűleg a combhajlítója sérült meg. A célba be sem tudott futni.

Az egészségügyi csapat Boltot kerekesszékben próbálta meg lehozni a pályáról, de a sprinter nem fogadta el ezt a segítséget, inkább lesántikált a csapattársai által támogatva.

A döntő után csapattársa, Forte nyilatkozott: „Nekünk sem mondta el pontosan, mi lett vele, talán húzódás vagy egy görcs. Elnézést kért, de mi mindannyian tudjuk, a sporttal járnak ezek a sérülések."

Usain Bolt Debrecenben kezdte

Usain Bolt magyar nyelvű Wikipédia oldala nem tartalmazza, az angol nyelvű azonban igen azt, miként is kötődik Magyarországhoz, ezen belül Debrecenhez a jamaikai sportlegenda. A tényre egyébként négy éve egy helyi blog már felhívta a figyelmet, de javaslata – legyen emléktáblája Debrecenben a világ leggyorsabb emberének – azóta sem talált értő támogatásra a magát sportszeretőnek vélő város részéről.

Mi is a megörökítendő kapcsolat? Usain Bolt itt lépett a világ sportszínpadára, az ebben a városban rendezett 2001-es Ifjúsági Atlétikai Világbajnoksághoz (IAAF World Youth Championships) kötődik első nemzetközi szereplése. Ez talán elegendő ok, annak ellenére is, hogy Bolt nem magyar.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések