Hirdessen itt

Rendkívüli, kemény üzenet a románoknak Magyarországtól! Ezt nem teszik zsebre!

Ha a románság betartja a magyarságnak 1918-ban tett ígéreteit egészen más volna ma Romániában a két közösség, a magyarság és a románság viszonya – jelentette ki Kelemen Hunor.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában annak apropóján nyilatkozott, hogy a CNMR nevű párt el akarja venni tőle a Románia Csillaga kitüntetést.

Minderre azután került sor, hogy Kelemen Hunor egy lapinterjúban úgy nyilatkozott, hogy a románságnak el kell fogadnia, hogy mi, az erdélyi magyarság nem fogjuk tudni és nem is akarjuk ünnepelni 1918-at.”

A magyarországi románok gyulafehérvári nagygyűlése 1918. december elsején mondta ki Erdély Romániához történő csatlakozását, és ez a nap Románia nemzeti ünnepe.

Kelemen Hunor elmondta, hogy az erdélyi magyarság már érzi azt a nacionalista hullámot, amelyet a közelgő centenárium kelteni látszik. Nem fogadja el, hogy bizonyos kérdésekről csak románok beszélhetnek, vagy ha magyarok beszélnek róla, az hihetetlenül durva nacionalista vihart kavar. Az nem a megfelelő állapot, ha egy egész közösség, az erdélyi magyarság a centenáriumi év alatt megfélemlítve, elbátortalanítva visszahúzódik, mert ebben az állapotban nem lehet alkotni – tette hozzá.

A politikus szerint éppen ellenkezőleg kell cselekedniük, fel kell mutatniuk, hogy az elmúlt száz évben mit tettek hozzá ahhoz az országhoz, amelyet a történelem fintora hazájukká kijelölt. Kelemen hozzátette: szerencsére vannak olyan román hangok is, amelyek a racionalitás és a párbeszéd irányába hatnak.

A kitüntetéssel kapcsolatban azt mondta, hogy azt Emil Constantinescu korábbi román elnöktől kapta, éppen a román-magyar kapcsolatok erősítéséért. Ha elveszik tőle, akkor is tud majd aludni, bár hihetetlenül rossz üzenetnek tartaná.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések