Kinőtte korábbi helyszíneit a Kolozsvári Magyar Napok

A nyolcnapos fesztivál újdonságairól tartott szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón Gergely Balázs főszervező elmondta: a tavalyi magyar napokon - amelyek keretében Kolozsvár városi rangra emelésének a 700. évfordulóját is megünnepelték - a szervezők úgy érezték, hogy elérték teljesítőképességük határát.
Azt a következtetést is levonták, hogy a fesztivál kinőtte helyszíneit, a Főtér, a Fogoly utca és a Farkas utca terei már nem elégségesek a látogatók befogadására.

Ezért idén a Sétatéren is színpadot állítanak fel, és egy olyan kísérletet, továbbgondolási folyamatot indítanak el, amely két év alatt megújítja Erdély legfontosabb kulturális fesztiválját.

Gergely Balázs kiemelte: azért minősítették "transylvanicummá" a magyar napokat, mert a rendezvény "olyan közkinccsé vált, amelyet sok más erdélyi érték mellett ki lehet tenni a kirakatba", és amely egész Erdélyt gazdagítja. A főszervező hozzátette: idén is adománygyűjtést szerveznek a magyar napok keretében, a kedvezményezett ezúttal a kolozsvári szegénykonyha lesz, amelyet közösen kívánnak működtetni a történelmi magyar egyházak.

Gergely Balázs megemlítette: a szervezésre rányomta bélyegét, hogy Horváth Annát, Kolozsvár korábbi alpolgármesterét a korrupcióellenes ügyészség eltiltotta hivatala gyakorlásától. Az pedig, hogy fél évig nem volt magyar alpolgármestere a városnak, azt eredményezte, hogy a városházi hivatalnokok prioritáslistáján hátrébb kerültek a rendezvénnyel kapcsolatos teendők.

Oláh Emese - aki április eleje óta tölti be az alpolgármesteri tisztséget - hangsúlyozta, hogy a város továbbra is kiemelt rendezvénynek tekinti a magyar napokat, és évről évre nagyobb összeggel támogatja a szervezést. Úgy vélte: a rendezvény az erdélyi magyarságnak és a magyarországi vendégeknek is szól, ugyanakkor a kolozsvári románok és magyarok találkozására is lehetőséget nyújt.

A rendezvénysorozat vasárnap kiállításmegnyitókkal, ökumenikus istentisztelettel kezdődik. A hétfői nyitógálán a Magyar Állami Népi Együttes Kodály Zoltán emlékének ajánlott előadását nézheti meg a közönség. A sétatéri színpadon a gyermekeket megszólító programokat láthatják az érdeklődők, a Farkas utcai színpad a folk-, az operett- és a nótaelőadások helyszíne lesz, a Fogoly utcában rendezik be a borutcát, ahol a Hagyományok Háza bevonásával szerveznek hagyományőrző programokat.

A fesztivál főtéri nagyszínpadán a Szent István-napi néptánctalálkozó gáláját, a Ghymes együttes, Szikora Robi és az R-GO, Deák Bill Gyula és Földes Lázló Hobo, valamint Charlie koncertjét hallhatja a közönség. A rendezvény augusztus 20-án, vasárnap, Kolozsvár főterén zárul a Budapesti Operettszínház Csárdáskirálynő-produkciójával.

A programokról részletesen a magyarnapok.ro oldalon lehet tájékozódni.

(Forrás: MTI)
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog