Itt a vég: a tudósok ijesztő jóslatot tettek közzé

A Perseidák árnyékában egy halálos fenyegetés közeleg a Föld felé.
Lélegzetelállító látványban lehet része azoknak, akik éjjel az eget kémlelik. Megérkeznek ugyanis a Perseidák, így hullócsillagok százai hasítják majd át az éjszakát.

A tudósok azonban nem hagyták elkábítani magukat. Így vették észre, hogy a meteorraj mögött egy lopakodó veszedelem is közelít a Föld felé. Állításuk szerint egy jeges üstökös vészesen közel kerül majd a bolygónkhoz. A becsapódás ereje 30-szor nagyobb lenne, mint az, amely miatt kipusztultak a dinoszauruszok. Sőt, egyes számítások szerint 20 millió hidrogénbombának megfelelő energia szabadulna fel.

Ethan Siegel asztrofizikus szerint az aszteroida mérete és sebessége miatt végzetes katasztrófa lenne, ha ütközne a Földdel. Az emberiségnek mindenképpen vége lenne.

Ha most elkerül minket a veszedelem (minden jel arra mutat, hogy elkerüli a bolygót), akkor 2126-ig nem is kell törődni vele. Akkor jön majd ismét a Föld felé a számítások szerint.

Siegel szerint azonban nem szabad fellélegezni, ugyanis egy apró gravitációs vonzás is elég, hogy letérjenek pályájukról a száguldó aszteroidák, megpecsételve a Föld sorsát… – írta a Daily Star.

Forrás: ripost.hu
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát

Powered by Jasper Roberts - Blog