Hirdessen itt

Az MSZP tiltakozik a Feneketlen-tó környékére tervezett lakópark ellen

Az MSZP tiltakozik a Feneketlen-tó környékére tervezett lakópark ellen, válaszokat vár az ügyben a XI. kerület fideszes polgármesterétől, valamint kezdeményezi az újbudai önkormányzat vagyonelemekkel foglalkozó bizottságának összehívását, és akár helyi népszavazást is tartana az ügyben - közölte Molnár Gyula szocialista pártelnök és Keller Zsolt, az MSZP XI. kerületi elnöke szerdán sajtótájékoztatón.
Keller Zsolt a XI. kerületi Diószegi utcában tartott tájékoztatón azt mondta: úgy tűnik, hogy Újbuda lett a "fideszes oligarchák új célpontja", hiszen a Kopaszi-gátra tervezett "Garancsi-féle" 120 méter magas toronyház után most egy másik Fidesz-közeli cég tervez 350 lakásos társasházat a Feneketlen-tó tőszomszédságába. Úgy vélte: a lakásszámot tekintve három és fél tízemeletes panelháznak megfelelő beruházás és a tervezett 500 parkolóhelyes mélygarázs élhetetlenné tenné a környéket, hiszen az itt lévő óvodák, iskolák, játszóterek már most is tele vannak.

A politikus Hoffmann Tamástól, a XI. kerület kormánypárti polgármesterétől arra vár választ, hogy tudott-e erről a beruházásról, és ha igen, miért nem tájékoztatta a környéken élőket. Szerinte az is a kérdés, hogy a beruházás megfelel-e a kerületi építési szabályoknak, és ha nem, akkor tervezik-e azt módosítani. Keller Zsolt közölte: kérdéseit írásban is elküldte a polgármesternek, de még nem kapott választ.

Jó lenne, ha a polgármester most az egyszer nem a "fideszes haverok", hanem az itt lakók érdekeit képviselné - jegyezte meg. Molnár Gyula pártelnök közölte: azt kérte a helyi MSZP-frakciótól, hogy kezdeményezzék jövő hétre a vagyonelemekkel foglalkozó önkormányzati bizottság rendkívüli ülésének összehívását, de ha ez nem lesz sikeres, akkor szerinte meg kell vizsgálni azt a lehetőséget, hogy helyi népszavazás döntsön erről a fejlesztésről.

Hangsúlyozta: ez egy beépített, befejezett része a kerületnek, nem pedig fejlesztési övezet, itt nem lehet profitot maximalizálni, hanem az embereknek élhető környezetét kell biztosítani.
Úgy vélte: most dől el, hogy Hoffmann Tamás polgármester "pártkatona, aki saját zsebre dolgozik", vagy valóban a kerület megválasztott önálló vezetője.

Arra a kérdésre, hogyan értékelik, hogy a Fidesz 2010-es hirdetései miatt tenne feljelentést Simicska Lajos egyik cége, Molnár Gyula azt mondta: az MSZP ebben az ügyben egy hónapja tett feljelentést, így most feljelentés-kiegészítéssel élnek majd, és felszólítják Polt Péter legfőbb ügyészt, ne azt nézze, hogy a feljelentésben milyen nevek szerepelnek, hanem azt, hogy Magyarországon bűncselekmény a költségvetési csalás.

Az MSZP elnöke úgy vélte: az elmúlt nap üzenete a politikusok számára az, hogy Simicska Lajos készen áll arra, hogy akár a saját megvádolása árán is leváltsa ezt a hatalmat. "Ebben azt gondolom, mi segíteni fogunk neki, a politikai részét mi vállaljuk, ő pedig szállítsa hozzá nekünk a muníciót, mi készen állunk arra, hogy ezt a politikában képviseljük" - fogalmazott.

Kérdésre válaszolva a pártelnök arról is beszámolt, hogy az MSZP országjárása szombaton megkezdődött, a terv szerint egy-másfél hónap alatt végig járják a 19 megyét. Arra a kérdésre, hogy mikor áll fel az MSZP árnyékkormánya, azt válaszolta: 2018. április 8. után gyorsan szeretnének igazi kormányt állítani, de addig is, augusztus 26-áig szeretnének egy "háttércsapatot felmutatni".

Arra a felvetésre, hogy tekinthetik-e fenyegetésnek az MSZP-s képviselőjelölt-aspiránsok azt a pártelnöki nyilatkozatot, miszerint lehúzhatják a választási listáról azt, aki "kibeszél a pártból", Molnár Gyula úgy reagált: aki innentől kezdve úgy gondolja, hogy kívülről kell politikai stratégiát alkotni, annak nincs helye náluk. Szerinte ez nem szól senki ellen, hanem általános szabály.

(Forrás: MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések