Hirdessen itt

Véleménye volt Svédországról – házkutatást tartottak nála, lefoglalták a számítógépét is

Néhány hazafi pár héttel ezelőtt a Svédország budapesti nagykövetségének otthont adó irodaház falára alkoholos filccel a “CUCKS LEAVE” és “SWEDISTAN” feliratot firkálták.
A magyar rendőrség példásan tette a dolgát, és a svéd politikáról ilyen módon véleményt nyilvánító garázda, szélsőjobboldali huligánokat kitartó nyomozómunkával felderítették és elfogták. A mai napon házkutatást tartottak az egyik közveszélyes bűnöző bűntanyáján, amelynek során számítógépeket, telefonokat foglaltak le. A rendőrség véleménye szerint ezeken bizonyítékok találhatóak az elkövetett bűncselekményre.

Az elvetemült közellenséget egyébként “szabálysértési értékhatárt meg nem haladó rongálás vétségével” gyanúsítják, mely 600 forint kárt okozott. A rendőrség egyelőre nem közölte, miért pont 600 forintba kerül egy filctoll-felirat letörlése, illetve ha a rongálási kár nem éri el a szabálysértési értéket, hogyan lehet ez bűncselekmény.

Az persze nyilvánvaló, hogy a rendőrség a fiatalember számítógépének tartalmába szeretne inkább betekinteni. Az ilyesmi mindig érdekes információkat eredményez. Nevek, kapcsolatok, levelezések… Ezeket nyilván kell tartani, mint a jó öreg Kádár-rendszerben

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések