Trianon 2020: Tomboló magyarellenesség az elszakított részeken! Trianont felül kell vizsgálni!

Turulmadarat ábrázoló első világháborús emlékműveket rongáltak meg ismeretlenek négy dél-szlovákiai magyar faluban is. A bátorkeszi, kürti, perbetei és hetényi emlékoszlopokról egyaránt a fémből készült turulokat törték le.
Az egyik település polgármestere szerint a négy eset összefügg az egyik szlovák irodalmi hetilapban megjelent “Turulmánia Dél-Szlovákiában” című írással, és azzal, hogy egyes szélsőségesen nacionalista elemek ingerlőnek találják a magyar történelmi emlékek megőrzését.

Mind a négy falu polgármestere ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a rendőrségen.

Mint arról korábban a Rockszerda beszámolt, Dunaszerdahelyen is elvakult idegenek romboltak. Ismeretlen tettesek megrongálták a városban élő Lipcsei György szobrászművész alkotását, a Szent István emlékmű csúcsán lévő magyar koronáról letörték a keresztet. A gyalázást múlt szombaton fedezte fel a Dunaszerdahely polgármestere.                                                                                          

Trianon átka mindenre kihat, s amíg ez a kérdés egyértelműen, és az ősiség jogán nem rendeződik, addig komoly ellentéteket szül a több ezer éves magyarság és a teret nyert idegenek, betelepítettek között.

Sem az Európai Unió, sem a liberális megközelítések nem találnak erre a kérdésre megoldást.

Trianont felül kell vizsgálnia az Európai Uniónak!


Forrás: hunhir.info
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: