Szélsőjobboldali aktivisták indultak el megállítani a migránsáradatot

Szélsőjobboldali szervezetek tagjai akarják blokkolni a nemzetközi civilek munkáját, és különböző műveleteket hajtanak végre az emberkereskedők ellen Líbia partjainál. 
A Stern magazinban számolnak be azokról a szélsőjobbos aktivistákról, akik meg akarják állítani a menekültek hajóit a Földközi-tengeren. A német lap információja szerint május közepe óta gyűjt pénzadományokat a Defend Europe szélsőjobbos szövetség, aminek tagjai főleg Németországból, Olaszországból és Franciaországból verbuválódtak a migránsok megfékezésére. 

A Stern Magazin szerint az a tervük, hogy egy jól felszerelt hajóval a menekülők túlzsúfolt bárkáit a líbiai partok közelében állítsák meg, mert ekkor a járművek még visszafordíthatók Észak-Afrikába. A céljuk tehát az, hogy megakadályozzák azt, hogy a menekülők csónakjai elérjék a segélyszervezetek és az európai erők mentőhajóit. 

A szélsőjobbos szövetség néhány hónap alatt 76 ezer eurót gyűjtött össze közadakozásból, vélhetően ebből a pénzből bérlik azt a 40 méter hosszú hajót, amivel már útra keltek Szicíliába. 

Az adományokból befolyó pénzösszeg miatt azonban egyre többen vetik fel a pénzügyi visszaélések lehetőségét és az elszámoltathatóság kérdését is velük kapcsolatban.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát

Powered by Jasper Roberts - Blog