Hirdessen itt

Sokkal nagyobb veszélyben a világ, mint gondolták!

Amerikai szakértők szerint Észak-Korea még nagyobb és veszélyesebb fegyverállománnyal bír, mint azt korábban gondolták. Megállapították, hogy a kommunista államnak több plutóniuma lehet, ráadásul az urániumdúsító képessége is nagy.
Az Észak-Koreáról készült hőképek szerint az országnak még több plutóniuma lehet, mint azt korábban gondolták. A plutónium az az anyag, ami az atomfegyverek egyik elengedhetetlen összetevője. Így a hír szerint a kommunista állam még több atomfegyvert állíthat elő, mint azt korábban hitte a világ.

Amerikai szakértők az egyik észak-koreai atomerőműről tavaly szeptember és idén június közt készült műholdfelvételeket vizsgált meg. A felvételek alapján nem csak a plutónium mennyisége, de az urániumdúsító-képesség is aggodalomra ad okot.

Ezeken kívül pedig azt is felfedezték, hogy az utóbbi időkben használták a kísérleti könnyűvizes reaktorukat is.

Észak-Korea már ötször próbált ki olyan atomfegyvert, amelyekhez urániumot és plutóniumot használtak fel. Szakértők szerint bármikor tesztelheti a hatodik ilyen bombáját.

A thinktank még áprilisban úgy vélte, hogy Kim Dzsongunnak körülbelül húsz atombombája lehet és minden hónapban egy újabbat képes előállítani – mutat rá a Reuters.

Forrás: blikk.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések