Hirdessen itt

Nem vitték orvoshoz megégett lányukat, ezért vádat emeltek a szülők ellen

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt vádat emelt az ügyészség egy férfi és egy nő ellen, mert nem vitték orvoshoz a súlyosan megégett lányukat Tatárszentgyörgyön - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

Szabó Ferenc főügyész közleménye szerint a vádlottak élettársak, akik folyamatos ápolásra szoruló lányukkal éltek együtt szűkös anyagi körülmények között Tatárszentgyörgyön. 2015 decemberében a lány nekiment a fatüzelésű kályhának és kigyulladt a ruhája. A férfi egy vödör vízzel eloltotta, de a másod-harmadfokú égési sérüléseket elszenvedő lányhoz nem hívtak orvost. 

A vádirat szerint a sérülés nagyságának, látványának egy laikus számára is nyilvánvalóvá kellett tennie, hogy orvosi ellátásra van szükség. Ennek ellenére a vádlottak úgy döntöttek, nem szólnak senkinek  a történtekről, nehogy rossz hírbe kerüljenek. Az anya kenőccsel és étolajjal kenegette, vizes ruhával borogatta a sebeket.

Végül a család más tagjai értesítették az orvost, így a lány kórházba került, de akkor már életveszélyes volt az állapota, amit csak a szakszerű orvosi ellátás hárított el.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések