Hirdessen itt

Mi vagyunk a kordon – A HVIM sikeresen akadályozta a Pride haladását

Mint ahogyan azt előre világosan jeleztük, nem hagytuk egészséges ellenreakció nélkül lezajlani az idei deviánsfelvonulást sem. A nacionalista blokk aktív utcai jelenléte teszi indokolttá, hogy a magamutogatókat ketrecbe zárja a rendőrség.
El kell mondani, hogy ez utóbbit – a Pride szervezőinek nagy bánatára – maradéktalanul meg is tették a rendőrök: csak egy helyen lehetett bejutni a felvonulásra, majd belépés után nem volt lehetséges a kijárás a lezárt területről, rendkívül hosszú szakaszon. Annak ellenére, hogy a szervezők a nyilatkozataikban kordonbontó akciókkal is kacérkodtak, ilyesmire egy ízben sem volt bátorságuk, inkább új útvonalakat bejelentve próbáltak kiszabadulni ketrecükből. Azzal azonban nem számoltak, hogy mi erről időben értesültünk, tudtuk merre akarnak menni.

Így történhetett meg, hogy maroknyi elszánt vármegyéssel, és bátor szimpatizánsainkkal képesek voltunk lezárni a Lánchidat.

Természetesen tudtuk, mit vállaltunk ezzel: Alig pár perc elteltével már rendőrsorfallal néztünk farkasszemet. Azonban egy ember sem akadt, aki elhagyta volna a hidat ennek hatására, vagy akár csak egy lépést is hátrált volna. Éppen ellenkezőleg: a Lánchidat lezárók éneklésbe kezdtek és ellenálltak a finomnak nem mondható rendőri intézkedéseknek. A rendőröknek egyesével kellett kicibálnia az embereket sorfalunkból, egészen az utolsó emberig.


Nem említették a mainstream híradások, de akciónk miatt legalább fél órán keresztül tartottuk fel a deviánsok menetét. Így a kordonok meglétén túl még egy szimbolikus győzelmet könyvelhet el idén a nemzeti ellenállás! A rendbírság pedig ehhez képest semmit sem számít, hiszen az ellenállás él.


Azzal, hogy korábbi közleményeink kiadásával egyrészt sikerült nyomást gyakorolni a rendőrségre, akik a teljes kordonzár mellett döntöttek, másrészt a szervezőkben néhány nappal a rendezvény előtt felmerült még az is, hogy elmarad a Budapest Pride, végezetül pedig a szombati nap sikere Európában egyedülálló. A legtöbb országban már nincs lehetősége a normalitást képviselő nacionalistáknak arra, hogy ilyen szintű ellenállást fejtsenek ki.

(Kuruc.info; videók: SZKR)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések