Igazi európai hazafiak indultak el megállítani a kontinensfoglaló idegen élősködők áradatát

Európai, nemzeti hazafiak akarják blokkolni a “nemzetközi civileknek” álcázott kontinenspusztítók munkáját, és különböző műveleteket hajtanak végre az emberkereskedők ellen Líbia partjainál.
A Stern magazinban számolnak be azokról az Európát védeni akaró aktivistákról, akik meg akarják állítani a idegen élősködők hajóit a Földközi-tengeren.

A német lap információja szerint május közepe óta gyűjt pénzadományokat a Defend Europe szélsőjobbos szövetség, aminek tagjai főleg Németországból, Olaszországból és Franciaországból verbuválódtak a kontinensfoglalók megfékezésére.

A Stern Magazin szerint az a tervük, hogy egy jól felszerelt hajóval a betolakodók túlzsúfolt bárkáit a líbiai partok közelében állítsák meg, mert ekkor a járművek még visszafordíthatók Észak-Afrikába.

A céljuk tehát az, hogy megakadályozzák azt, hogy az élősködők csónakjai elérjék a “segélyszervezetek” és az öngyilkos európai erők mentőhajóit.

A szélsőjobbos szövetség néhány hónap alatt 76 ezer eurót gyűjtött össze közadakozásból, vélhetően ebből a pénzből bérlik azt a 40 méter hosszú hajót, amivel már útra keltek Szicíliába.

Forrás: hunhir.info
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát

Powered by Jasper Roberts - Blog