A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Élő időzített bombákká nyomorították az ártatlan fiatalokat a terroristák

Bár egyre kisebb területre szorítják vissza Irakban a terrorszervezetet, és már a kulcsvárosnak számító Moszult is elvesztették, a rémálom vége még nagyon messze van. Az Iszlám Állam ugyanis 2014 óta van jelen Irakban, és ez alatt a három év alatt nagyon mély nyomokat hagyott a civilekben – elsősorban a gyerekekben.
A meghódított területeken minden tanárt és imámot radikális dzsihádistákra váltottak le, a gyerekek naponta hallhatták a szélsőséges ideológiát. A terroristák dolgát megkönnyítette, hogy a környéken elsősorban szegény pásztorok élnek, többségük még írni-olvasni sem tud, így a fiatalokat szinte csak a harcosok oktatták kifacsart hitük tanaira – írja az AOL.

„Mikor a terroristák megérkeztek, megtanítottak minket, hogyan készítsünk bombát, és hogyan hajthatunk végre öngyilkos merényletet” - meséli sírva a 15 éves Atallah Saleh. A fiúval három éven keresztül gyakoroltatták, hogyan használja a fegyvereket, és azt is belesulykolták, hogy ha eljön az ideje, kiket kell megölnie. Még most is rémálmok gyötrik.

Egy felnőtt férfi, Sultan egy iraki menekülttáborban dolgozik, elsősorban radikálissá vált gyerekekkel. Mint mondja, a legnehezebb dolga a 14-17 éves korosztállyal van: ők a legfogékonyabb korukban kapták meg a „terrorcsomagot”, és nagyon nehéz őket újratanítani arra, milyen is a normális, nem vérszomjas muszlimok élete. Ez a folyamat ugyanis nagyon sok időt vesz igénybe, és kétséges, hogy meg lehet-e menteni minden fiatalt attól, hogy borzalmas merényletet hajtson végre az Iszlám Állam nevében.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések