A nő egyedül ült az asztal mellett. A férfi belépett a kávézóba, hogy egy csésze feketét igyon. Amkor hátrafordult, meglátta volt szerelmét, a nő is éppen abban a pillanatban nézett a szemébe. Rengeteg közös emlék tört fel belőlük, sok nevetés, meghitt pillanatok, hihetetlen kalandok, hosszú beszélgetések, és a végén a veszekedések, majd a szakítás.
A férfi összeszedve a bátorságát, odament a nőhöz, és leült mellé. Nem tudta, hogy mit mondjon, két hónapja szakítottak, és senki sem tudott a másikról semmit.
Majd a férfi megszólalt:
– Hogy vagy?
– Jól! Hát te?
– Én is. Ami volt, elmúlt.
– Igen, remélem jobb életed lesz…
– Az életem már nem olyan, mint régen.
– Jobb lett? – kérdezte a lány némi szarkazmussal.
– Sértegetni akarsz?
– Eszem ágában sem volt!
– Akkor miért mondtad így? – kérdezte a férfi kissé idegesen.
– Mert azt gondoltam, hogy nem voltál boldog mellettem. Csak annyit akartam, hogy ne érezz fájdalmat, és megnyugodjál.
Hirdetés
– Azt hiszed, hogy most boldog vagyok?
– Nem tudom.
– Te boldog vagy? – érdeklődött a férfi.
A nő a csésze kávéra meredt.
– Igyekszem az lenni?
– Találkoztál valakivel?
– Most fontos ez?
– Csak válaszolj…
– Meg vagyok győződve, hogy neked sincs senkid…
– Hogy vagy ennyire biztos ebben?
– Örülök neked, csak hogy tudd!
– Most néz a szemembe, és mond azt, hogy örülsz annak, hogy van valakim.
– Nem kell semmit sem bizonygatnom neked.
– De igen, kell. Bizonyítsd be, hogy már nem szeretsz!
– Én… én…nem szeretlek!
– Mond azt, hogy nem hiányoztam az elmúlt két hónapban.
– Egy percig sem gondoltam arra, hogy jó lenne, ha mellettem lennél (a nő szeme megtelt könnyel).
A férfi letörölte a könnycseppet.
– Ez mindent elárul – mondta.
– Mit akarsz ezzel mondani? – csattant fel a nő.
– Ismerlek, és tudom, hogy még szeretsz, és nagyon hiányoztam…
– Akkor miért nem hívtál fel?
– Mert elmentél, és elhagytál!
– Elmentem, mert azt mondtad, hogy megnehezítem az életed, és szenvedést okozok neked!
– Szörnyen ideges voltam, mikor ezt mondtam. Arról nem szóltam, hogy amióta ismerlek, jobb ember lettem? Azt nem mondtam, hogy a legboldogabb emberré tettél? Azt mondtam, hogy minden egyes percet imádtam, amit együtt töltöttünk? Hogy örökre veled szeretnék lenni?
– Igen, mondtad. Sajnálom, hogy szakítottam egy olyan mondatért, amit akkor mondtál, mikor nagyon ideges voltál.
A férfi ezután megfogta a nő kezét és azt mondta:
– Sajnálom, hogy olyat mondtam neked, hogy nem tettem semmit, hogy megállítsalak, hogy nem kerestelek az elmúlt két hónapban. És sajnálom, hogy az egész életedet ezzel az őrülttel kell majd leélned.
– Micsoda???
– Legyél a feleségem! Ebben a két hónapban rájöttem arra, hogy nélküled senki vagyok. Sosem akarlak többé elveszíteni. Hozzám jössz?
– Igen, igen! – törölte meg a könnyes szemét a nő.
0 Megjegyzések