Hirdessen itt

Brüsszel csúnyán elszólta magát! Agymosásra költik az uniós pénzt Soros segítségével!

Az Európai Bizottság először tagadta, a Magyar Idők cikke nyomán viszont elismerte, hogy milliókat pumpál a Soros Györgyhöz köthető jogvédő szervezetek bíróknak megrendezett képzéseibe. Az egyik hazai érintett a Magyar Helsinki Bizottság.
Elismerte az Európai Bizottság (EB), hogy bírák képzésére is pénzt adtak a Soros György anyagi támogatását élvező Magyar Helsinki Bizottságnak.

A liberális jogvédők pénzügyi beszámolója szerint legalább három olyan programjuk futott az elmúlt években, amelyek célja a jogászok szemléletformálása volt, s ezeket Brüsszel finanszírozta.

A konzervatív lap megkereste az EB-t, ám a testület több mint egy hét várakoztatás után azt közölte: migrációs akciókhoz igen, oktatásra azonban nem biztosítottak forrást a szervezetnek.

Azonban igen szembetűnő ellentmondás ütötte fel a fejét a helsinkisek közhasznúsági jelentése és az uniós testület állításai között.

Az EB hirtelen meg is találta a hiányzó projekteket.

Brüsszel „igazságügyi, fogyasztói és genderegyenlőségi” szóvivője szűkszavú levélben jelezte: a bizottság egyetemek, illetve szakmai és nem kormányzati szervezetek különféle kurzusait támogatja, majd megnevezték a Helsinki Bizottságot érintő három programot.

A hivatalos adatok szerint több mint száz bíró és igazságügyi alkalmazott vett részt az elmúlt évben a Magyar Helsinki Bizottság képzésein. A foglalkozások során a migránsok, a homoszexuálisok és a társadalom “peremén” élő egyéb csoportok kérdéskörére fókuszáltak.

Az úgynevezett “érzékenyítőtréningeket” jellemzően nem egyedül, hanem más szervezetekkel, például a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata által támogatott radikális nőjogi Patent Egyesülettel vagy a Háttér Társaság nevű homoszexuális gittegylettel közösen tartják. Az is általános, hogy ezeken a programokon a társadalmi konszenzus felrúgására, “társadalomformáló” szerep gyakorlására buzdítják a részt vevő bírákat.

Az uniós pénzből megtartott képzések egyike a 9,3 millió forinttal támogatott Alapvető jogok a gyakorlatban: Európai bírák képzése a nemzetközi védelemre szorulók számára címet viselte, célja pedig, hogy hozzájáruljon az Európai Unión belüli jogértelmezés harmonizálásához a nemzetközi védelemre szoruló személyek alapvető jogainak érvényesítése területén”.

A másik a Jogászok közötti információcsere az alapjogok EU-n belüli védelmére című hatmilliós projekt. Ezt a Helsinki Bizottság a következőképpen mutatta be:

a program célja, hogy előmozdítsa az Európai Unió alapjogi chartájában foglalt emberi jogi normák alkalmazását a menekültügy területén”.

A harmadik középpontjában pedig a rasszizmus, a “homofóbia” és általában a gyűlölet-bűncselekmények álltak.

Forrás: 888.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések