Béremeléssel és átképzésekkel enyhítené a dolgozói szegénységet a DK

A Demokratikus Koalíció fokozatos béremeléssel, egy szociális háló kiépítésével és átképzési programokkal számolná fel a dolgozói szegénységét - jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke.

Niedermüller Péter felhívta a figyelmet, hogy az ENSZ 154 országra kiterjedő felmérése szerint Magyarországon is jelentősen enyhíteni lehetne a problémát, ha a kormány erre a célra fordítaná a GDP egy százalékát. Az Eurostat viszont azt állapította meg, hogy a hazai dolgozói szegénység a 2014-es 6,7 százalékról 2015-re 9,3 százalékra nőtt - közölte az EP-képviselő.

Az alelnök azt mondta, hogy habár a probléma növekedésének egyik elsődleges oka a közfoglalkoztatás, a kormány mégis egyre több embert szeretne ebbe a foglalkoztatási modellbe bevonni. Teszik ezt annak ellenére, hogy többen is felhívták a figyelmet, a közfoglalkoztatás egy olyan szociális és financiális csapdába zárja a résztvevőket, ahonnan nem tudnak kitörni - szögezte le.

MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: