Az olaszoknak elege van a migránsokból, de a kormányukat ez nem érdekli, inkább megkönnyíti nekik az állampolgárság megszerzését

Az olaszok döntő többségének elege van a migránsokból, ám ez a kormányzó szociáldemokratákat nem hatja meg, inkább két kézzel szórnák az olasz állampolgárságot.
A kormányzó Demokrata Párt (PD) nemsokára várhatóan megszavazza azt a törvényt, amely a második generációs migránsok számára könnyítené meg az állampolgárság megszerzését. Álláspontjuk szerint ez „egy erős üzenet arról, hogy a migránsok a társadalom értékes, integrációra képes tagjai.”

A törvény szempillantás alatt 800.000 embernek garantálna állampolgárságot, és minden évben további 60.000-nek.

Az egyedüli bökkenő ezzel az, hogy a törvényt az olaszok alig egyharmada támogatja, ők ugyanis testközelből élik át minden nap a migrációt, és finoman szólva is elegük van már.

A Termometro Politico által készített közvélemény-kutatás eredményei alapján ugyanis az olaszok 64 százaléka ellenzi a törvényt, és 58 százalék szerint a szociáldemokraták kizárólag potenciális szavazatokat próbálnak kisajtolni a törvényből. A válaszadók 57 százaléka nem ért egyet azzal, hogy a törvényt ellenzőket rasszista jelzővel bélyegezzék meg.

Érdekesség, hogy a válaszadók több mint fele (51 százalék) szerint Olaszországban a lakosság szisztematikus, mesterséges „kicserélése” zajlik.

Elsöprő többség ellenzi a migrációt is, több mint 70 százaléka a kutatásban résztvevőknek. Többségben vannak azok is (38 százalék), akik egyetértenek azzal, hogy a migránsmentő hajókat nem szabad befogadni, és inkább Afrikában kell segíteni a migránsokon, szemben azzal a 35 százalékkal, akik továbbra is tárt karokkal várnák az Afrikából érkezőket.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát

Powered by Jasper Roberts - Blog