Az alvilág bankára szerint az alvilág kulcsfigurái vagy börtönben ülnek, vagy halottak

Kisbandi – a név igen gyakran szerepelt a bűnügyi tudósításokban az elmúlt húsz évben Magyarországon. Az alvilág bankára, nehézsúlyú csaló, a maffiaháborúk kirobbantója – ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illeték közel két évtized alatt Lakatos Andrást, akinek a legendáját rendőrségi híresztelések is táplálták. 
A férfit a múlt héten egy fuvarozókat fosztogató bűnszervezet fejeként ítélték el, ezután adott interjút a Kékfénynek, amiben azt elismeri, hogy nagy idők tanúja, de szerinte az már egy letűnt korszak, mivel a kulcsfigurák vagy börtönben ülnek, vagy halottak.

Egy fokozottan őrzött, pontosabban védett rabot kísértek a Venyige utcai börtönben a Kékfény kamerája elé. A legendás alak Lakatos András, alias Kisbandi. Ahogy mondják, ő az éjszakai élet ismert figurája, állítólag a maffia egykori pénztárosa. Kisbandit a Kékfény információi szerint egy speciális, egyszemélyes zárkában őrzik, soha senkivel nem érintkezhet.

“A börtönön belül nem találkozhatok senkivel, zárással megyek mindenhova, teljes mértékben el vagyok szigetelve mindentől” – beszél mindennapjairól  a Kékfény stábjának.

Elvileg nagy titkok tudója, szavai visszaköszönnek például a ’90-es évek leszámolás-sorozatának tárgyalásán is. Azokban az eljárásokban, ahol Portik Tamást több gyilkosság megrendelésért ítélték el.

Soron következő tárgyalására is gépfegyveres rendőrök kísérik. Úgy tűnik, azon is inkább védték, mint őrizték. Bilincset sem raktak a kezére, pedig ő a fővádlott, a vád pedig különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett csalás. A banda vezére nem más a vád szerint, mint maga Kisbandi.

Mesés múlt, keserű jelen

De ki is Kisbandi, az alvilág pénztárnoka, egy maffiaszerű bűnszervezet feltételezett vezetője?

“Gyerekkorom óta az éjszakába jártam, csajoztam, mellette kerestem pénzt. A KSI-ben bokszoltam, az éjszakának minden embere oda járt. Itt lett kapcsolatom Portikkal, és szinte mindenkivel” – vallott életének kezdeti szakaszáról.

Lakatos András, alias Kisbandi tulajdonképpen mindenkit ismer az éjszakából. Ő volt a nagy pénzcsináló. Sokmilliárdos üzleteket hozott össze a kapcsolataival, és ő is százmilliókat kapott jutalékként. Aztán létrehozott egy takarékszövetkezetet, és betéteket gyűjtött.

Bűnözők is nála fialtatták a pénzüket, 10 százalékos hozamokat fizetett mindenkinek. A tőkéből, ahogy a rendes bankok ő is hitelezett, 15 százalék körüli kamatokat kért a hitelekre. Havonta tízmilliókat vágott zsebre, azt monda, legálisan.

“Heti 55 milliót kerestem, három hetenként akár két tucat barátomat fizettem be egzotikus utakra, autókat vettem nekik” – mesélt fényűző életmódjáról Lakatos András.

A 90-es évek közepén aztán csalással vádolták meg: társaival olcsó Daciákat ígértek összesen 416 embernek, előre elvették az autók árát, miközben a kocsikat meg sem rendelték a gyártól.

Első szökésének az FBI vetett véget

Kisbandi első fokon 2 év 8 hónap börtönt kapott, sokat ült előzetesben, így kedvezménnyel már csak négy hónapot kellett volna lehúznia, ő mégsem várta meg a jogerős ítéletet. Egészen Amerikáig menekült. Azt mondja, azért lépett le, mert konfliktusba került az éjszaka hírhedt urával, Portik Tamással.

Egyik napról a másikra nyoma veszett. Gyorsan elterjedt, hogy lelépett az alvilág erős embereinek pénzével, állítólag ők milliárdokat bíztak rá, hogy forgassa azt meg nekik. A szökevény ekkor felkerült a magyar rendőrség 10 legkeresettebb bűnözőjének a listájára.

De nem tartott sokáig a szökése: az FBI 2000 nyarán fogta el Kisbandit Miamiban. Sok nyomozó azt remélte, vallomást tesz, és lezárhatják a robbantásos merényletek aktáit. Az áttörés akkor még elmaradt. Kisbandi ezek után szervezete meg a fuvarbizniszt, amiért most bíróság előtt áll. Az eljárás évekig állt, mert a főkolompos újra elszökött.

Kisbandi elmondta újfent, hogy Portik a fejébe vette, központosítja az alvilágot, ahol ő lesz úr, és minden bűnözőtől, drogdílertől, stricitől, tolvajtól sápot szed majd. Ő azért maradt életben, mert élve többet ért Portiknak, fogalmazta meg. Kínosan ügyelt rá, hogy mindig sok pénzt keressen, és mindig nagyon sokkal tartozzon neki úgy, hogy azért valamennyit rendszeresen törlesszen is.

Kisbandi szerint Portik folyamatosan ott tett neki keresztbe, ahol csak tudott. Magas rangú kapcsolataival ő fúrta meg a tervezett idősek otthonát és a takarékszövetkezetét is, amiért újabb haragosa akadt, egy arab üzletember, a főbefektető, aki milliárdokat bukott a befuccsolt üzleten.

2003-ban a folyamatos zaklatások és fenyegetések miatt ismét útra kelt a családjával, újra Portik elől menekült. Hamis útlevéllel végigjárta fél Dél-Amerikát, végül Brazíliában telepedett le. Ott érte utol a mostani csalásos ügy, és ezért hozták őt tavaly haza. Előtte 16 hónapot töltött brazil börtönben. Azt meséli, az maga volt a pokol. Több börtönlázadást élt túl, ott fegyveres testőrök vigyáztak rá a börtönben.

“Havi átlagban öt-hat embert öltek meg mellettem, amikor egy lázadás volt, 22 embert fejeztek le. Mindenki úgy megy be, hogy azt túl kell élni” – mesélt élete egyik legkeményebb szakaszáról a Kékfény stábjának Kisbandi.

Szemeteskukákon bukott meg a virágzó rablássorozat

Mostani ügyének előzménye, hogy egy másik vádlott építési cége bedőlt, a férfi uzsorakölcsönöket vett fel, amit nem fizetett. A hitelezők fenyegetni kezdték. A bandavezér mentette őt meg, a vádirat nem részletezi, hogy hogyan. Mindesetre B. Endre ezek után Kisbandinak dolgozott, az ügyészség szerint ő irányította a maffiaszerű bűnszervezetet.

Még 2006-ban találták ki “az okosságot” úgymond. Fuvarosok lettek, de végül mindenkit lenyúltak. Először Bécsben és Nagyváradon dolgoztak, aztán Debrecenbe tették át a székhelyüket. Valahogy cégeket intéztek, azzal az interneten kerestek megrendeléseket. Azokra leszerződtek, majd gyorsan alvállalkozóknak passzolták le a melót.

Azok kamionnal elmentek a megadott telephelyre, megpakolták a járgányt, viszont nem a kijelölt célállomásra vitték a rakományt, hanem a banda bérelt raktárába. Ott leszedték az árut, magyarul ellopták azt a gyártótól, és aztán még a szállítást végző alvállalkozókat sem fizették ki. A szajrét meg egyszerűen eladták. Két hónap alatt hatvanszor játszották el ugyanezt.

Nem volt válogatós a banda, minden eltüntettek, amit értek. Kamionszámra veszett nyoma a rájuk bízott árunak: 24 milliót érő 22 tonna márkás belga csoki, súrolószer, napi élelmiszerek, 66 milliós kozmetikum, 600 zsák habarcs, 24 tonna papírtekercs, gumicső, gumiabroncs, 27 hűtőpult, élhajlító, 35 ezer eurónyi vaj, 46 raklapnyi gyógyszer, és még szemeteskukát is ötmilliós értékben.

Számlájukra írható még 372 darab légkondicionáló is – ezeket nagy áruházak vették meg, 169-et még időben le tudtak foglalni a rendőrök. A banda összesen 355 millió forintos kárt okozott a vád szerint, ebből csak 84 millió térült meg.

Mindezért első fokon a bíróság őt 5 év fegyházbüntetésre ítélte július első hetében.

Az egykori pénzember szerint az egykor rettegett nehézfiúk közül senki sem élvezi a bűnös vagyont. Vagy börtönben vannak, vagy halottak, a háborúnak nincs nyertese. Így fogalmaz: neki is elgurult minden pénze. És most ő is fizeti a régi számlát.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: