AI: a nyugati koalíciós erők háborús bűnöket követtek el Moszulban

Az Egyesült Államok vezette koalíció szerdán felelőtlennek minősítette az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet előző napi jelentését, amely a nemzetközi jog megsértésével vádolta meg az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen az iraki Moszulban harcoló erőiket.
“A háború nem kellemes, és butaság lenne úgy tenni, mintha annak kellene lennie, és ez civilek és katonák életét sodorja veszélybe” – jelentette ki Joe Scrocca, a koalíció szóvivője.

A jogvédő szervezet kedden nyilvánosságra hozott jelentésében azt állította, hogy a koalíciós erők háborús bűnöket követtek el az Iszlám Állam elleni kilenc hónapos küzdelem során. Egyben független bizottság létrehozását javasolta az Iszlám Állam, valamint az iraki és a koalíciós erők által a moszuli civilek ellen elkövetett háborús bűnök kivizsgálására.

“A moszuli lakosok által átélt borzalmak, valamint az emberi élet minden szemben álló fél részéről tapasztalt semmibe vétele nem maradhat büntetlenül” – hívta fel a figyelmet közleményében Lynn Maalouf, az AI közel-keleti részlegének igazgatója.

Haider al-Abádi iraki kormányfő hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy erőik győzelmet arattak Irak második legnagyobb városában.

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés: