A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Visszavágó: Körmenddel játszik a DEAC labdarúgó csapata

A DEAC labdarúgó csapata szombaton játssza a rájátszás visszavágóját a Körmendi FC ellen. A NB III-ba jutásról döntő meccs után ünnepélyes éremátadót tartanak az egyetem Dóczy József utcai sporttelepén.
A szezon talán legfontosabb, legizgalmasabb és legjobban várt mérkőzésére készülnek a DEAC játékosai, amit szombaton, 17 órától rendeznek. Az egyetemi alakulat esélyt kapott arra, hogy csaknem öt év után ismét az NB III-as bajnokságban szerepeljen.

A rájátszás első találkozóján remekül játszott a DEAC, Csúri Bence kapusnak például több nagy védése volt, többek között egy tizenegyest is hárított. A csapat végül 0-1-re nyert Körmenden. A Vas megyei gárdával a múlt heti találkozó előtt egyébként még nem játszott a DEAC, az egyetemi csapat előtt pedig legutóbb 2015. szeptemberében a Répcelak együttese tudta legyőzni őket. Mindezek után nem is lehet kérdés, hogy a debreceniek szeme előtt csakis egy cél lebeghet: hazai pályán is nyerni, így bebiztosítani a feljutást.

Sérülés miatt előreláthatólag senkinek nem kell kihagynia a meccset, Barabás Zoltán előző mérkőzésen kapott sárga lapja viszont már az 5. volt, így ő nem léphet pályára.

Városi szinten is hatalmas érdeklődés övezi a szombati mérkőzést, hiszen ha Sáfár László tanítványai nyernek, azzal a DEAC lesz a régió egyetlen NB III-as alakulata. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy olyan illusztris vendégek ülhetnek majd a lelátón, mint Jávor András rektori főtanácsadó, Csige László, az MLSZ Hajdú-Bihar megyei igazgatója, valamint több megyei edző mellett elképzelhető, hogy Herczeg András, a DVSC trénere is jelen lesz.

- Nemcsak a tét és vendégeink miatt lesz különleges az összecsapás, hanem azért is, mert ez lesz az első meccs a felújított füves pályán, amit Nyirkos Pista bácsi is megtekinthet, remélem, az ő elvárásainak megfelelően fogunk teljesíteni – nyilatkozta a labdarúgó szakosztály vezetője, Pöszmet Tibor.

A DEAC örökös elnökének, Nyirkos István professzornak a bronzszobrát tavaly ősszel avatták fel. A mellszobor, amely a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatási Központja mögötti zöld szigeten kapott helyet, éppen a tavasszal megújult füves pályára néz.

A visszavágó után éremátadó ünnepséget is tart a klub, átadják a díjakat a szezonban dobogón végzett DEAC és DASE utánpótlás csapatoknak.

Sajtóiroda - SBD

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések