Ütőképes haderő most is kellene

A haza fegyveres védelme, a honvédelem ügye minden öntudatos ország, nemzet életében kiemelten fontos helyet kell hogy elfoglaljon, 1990 óta pedig most mutat a legtöbb jel arra, hogy ez Magyarországon is bekövetkezik végre. Egyik ilyen jel számomra Orbán Viktor 2016-os értékelőjén elhangzott kijelentése: „Katonáink várják, hogy ismét Közép-Európa meghatározó erejű hadseregében szolgálhassanak.”
A rendszerváltást követően a tömeghadsereg fenntartása Magyarország számára nem volt kívánatos, mert egyrészt már nem tekintettük ellenségnek azokat, akiket eddig, másrészt gazdaságilag sem volt fenntartható. Sok haditechnikai eszköz kivonásával együtt a személyi állomány létszáma is folyamatosan csökkent, de ennél még szomorúbb, hogy a katonák motiváltsága is nagyon alacsony szintre esett vissza, aminek hatásai sajnos jelenleg is érezhetőek. Az 1990-től a közelmúltig tartó időszakot a honvédségben a folyamatos átalakulás jellemezte és egyben ígérgetés a mindenkori politikai és katonai vezetés részéről, hogy most már hamarosan jobb lesz. Elmondható, hogy összességében és általánosságban nem lett jobb. Természetesen nem tagadható, hogy a NATO-hoz való csatlakozásunk 1999-ben komoly lehetőségeket hozott egyes katonai szervezeteknek és egyénileg a katonák egy részének is, akik külföldi szerepvállalásokban, missziókban szakmailag és anyagilag is gyarapodhattak, de az embernek volt egy olyan érzése, hogy a NATO-tagsággal a mindenkori politikai vezetés mintha letudva gondolná a honvédelem ügyét.

A katonák mindig az aktuális honvédelmi minisztertől várják, hogy jobbá tegye a hétköznapjaikat, fejlessze a honvédséget, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy a miniszter is része a mindenkori kormánynak, és bár lehetőségei viszonylag széles körűek, azért jól behatároltak, főleg anyagilag. Mostanára elhatározta a kormány, hogy a hadsereg valódi fejlesztését nem halasztja tovább, erre utal, hogy a miniszterelnök az utóbbi pár évben többször szólalt meg a honvédelem és a honvédség fejlesztése ügyében, mint az összes többi kormányfő a rendszerváltásig visszamenőleg. A közelmúltban például a miniszterelnök egy rádióinterjúban a nyilvánosság számára is egyértelművé tette: tud róla, hogy van bőven hiányossága a Magyar Honvédségnek a környező országokéhoz képest (is). Ezzel persze nem mondott semmi újdons ágot a honvédelem helyzetét jobban ismerőknek, de az, hogy szóba hozta, egyértelműen jelzi, hogy tudja, költeni kell a haza védelmére, tovább odázni ezt a kérdést nem lehet. A társadalomnak pedig fontos tudomásul vennie, hogy ha biztonság nincs, akkor semmi nincs, a honvédelemre költeni létfontosságú.

Ha komoly, magabiztos és erős ország kívánunk lenni, az nem lehetséges erős és valódi erőt felmutatni képes hadsereg nélkül. Ha nincs komoly hadereje az országnak, akkor egész egyszerűen nem vesznek komolyan bizonyos helyeken, helyzetekben. De ez is csak egy ok, mert talán fontosabb, hogy ha úgy hozza a sors, hogy fegyverrel kell az országot megvédeni, akkor arra legyen valódi képességünk.

A NATO által megkövetelt és a tagországok által vállalt, a GDP 2 százalékában meghatározott honvédelmi költségvetés, a honvédség anyagi-technikai és személyi lepusztulása, valamint az elmúlt években hazánkat is érintő migrációs folyamatok csak még sürgetőbbé tették a magyar katonai képességeken való gondolkodást, és néhány dolgot le is kell szögezni. Jelenleg az ország védelme három pilléren alapul: a Magyar Honvédségen, a szövetségi tagságunkon (NATO) és az állampolgárok elkötelezettségén.

A Magyar Honvédség összességében vett harci képességei – az elmúlt több mint húsz év technikai és a személyi állomány morális leamortizálódásának következményeként – sajnos nem túl biztatóak, annak ellenére, hogy egyes részterületek kimagaslóan teljesítenek, például a különleges erők.

A „Majd a NATO megvéd”-del az a baj, hogy ha jön a segítség, az optimista számítás szerint is beletelhet minimum három-négy hétbe, de az is csak akkor jön, ha a 29 tagország egyhangúlag (!) megállapodik a döntésben. Ismétlem: egyhangúlag. Ha tehát nincs közös megállapodás, akkor addig segítő katonai erő sincs, addig csak magunkra számíthatunk. A NATO-nak ugyan vannak olyan erői, amelyek a világ bármely pontjára képesek eljutni és ténykedni 48 órán belül, de kérdés, hogy vannak-e olyan politikai döntéshozói, akik hasonló gyorsasággal meg tudnak állapodni szükség esetén. Látva az Európai Unió döntésképtelenségét még látszólag egyértelmű helyzetekben is, azt hiszem, a válasz borítékolható. Mindez egy pillanatig sem jelenti azt, hogy NATO-tagságunkat meg kéne szüntetni, hanem csak tudatában kell lenni a szervezet működési mechanizmusának.

Az állampolgárok elkötelezettsége látszólag kisebb jelentőségű, de valójában nagyon fontos tényező. Mit is jelent ez? Például azt, hogy a nemzetéért tenni akaró állampolgár szabadidejében feladatot vállal a honvédelem rendszerében, aminek több szintje lehetséges a feladatot vállaló lehetőségeihez mérten és a honvédség igényeihez képest. Egyik lehetőségként a vállalkozó szellemű és motivált magyar állampolgárok mintegy részmunkaidős katonává válnak, segítve ezzel a haza védelmét. Jól látható a kormányzati szándék, hogy ilyen erők már ne csak papíron, úgymond alibiből legyenek, hanem valódi (harc)értékkel is rendelkezzenek, mert hiszen ekkor van értelme az egésznek. Ebbe az irányba mutat az önkéntes tartalékos rendszer területi alapúra helyezése, illetve a Honvédelmi Sportszövetség létrehozása is – bízzunk benne, hogy rövid időn belül lesznek eredmények is. A tartalékos rendszert fejleszteni kell, de nemcsak azt követően, hogy az aktív honvédségi állományt felfejlesztettük, hanem párhuzamosan, mert mindkét komponens létfontosságú a maga nemében.

A honvédelmi kormányzat Zrínyi 2026 néven átfogó honvédelmi és haderőfejlesztési programot indított, aminek létét gyakorlatilag kétségbe vonják az ellenzéki politikusok, médiumok és egyes katonai témákkal foglalkozó szakértők. A tervezet nyilvánvalóan létezik, a hadsereg fejlesztési szándéka egyáltalán nem blöff, de azokat a hiányosságokat, amelyek több mint húsz év alatt keletkeztek, néhány év alatt megoldani nem könnyű, még ha az ország gazdasági helyzete nagyobb arányban teszi is lehetővé a honvédelmi költségvetés növelését. Jövőre 428 mil­liárd forint jut a honvédelemre, ami már érzékelhető javulás, ráadásul évről évre növekedni fog, de mivel a leromlott állapotok miatt szinte minden prioritás a honvédség életében, így egyik napról a másikra csodát ettől az összegtől még nem várhatunk.

Az érzékelhető változásoknak azonban hamarosan meg kell történniük még akkor is, ha ezt egyes ellenzéki szereplők akadályozni próbálják. Ha a honvédelem szempontjából szükséges, és jó a cél, amire a honvédelmi kormányzat szánja, akkor lemondani bizonyos beszerzésekről politikai kockázatoktól félve sem szabad.

A szerző a Magyar Honvédség korábbi századosa, a Hétköznapi Honvédelem című tévéműsor szerkesztő-műsorvezetője

Ha érdekesnek találod a cikket, oszd meg ismerőseiddel is!

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát

Powered by Jasper Roberts - Blog