Történelmi jelentőségű írás a 444-en

Az egészen hibátlan előéletű Kasnyik Márton (Berlini Szabadegyetem, CEU, Göbölyös Soma-díj stb.) egészen hibátlan cikkben számol be a franciaországi választásokról. Mielőtt továbbmennénk az egészen hibátlan úton, ismerkedjünk magával a művel:
„A közép felmorzsolta a bal- és a jobboldalt is Franciaországban.

Bejöttek a végleges eredmények a francia parlamenti választások első fordulójáról. Emmanuel Macron frissen megválasztott elnök centrista pártja, az Előre (En Marche) 32,3 százalékot szerzett, amivel a képviselői helyek nagyjából hetven százalékát fogja megszerezni a június 18-i második fordulóban. Ez úgy sikerült, hogy a francia nemzetgyűlésben a körzetekben szavaznak, ahol körzetekben relatív többséget szerző képviselőket választják meg. Macron pártja az ország nagy részében erősebb mind bal-, mind jobboldali riválisainál a tegnapi eredmények szerint.

A jobboldali Köztársaságpártiak 21,6 százalékkal, a kommunisták 13,7 százalékkal, a Nemzeti Front 13,2 százalékkal, az eddig minden szinten kormányzó szocialisták mind­össze 9,5 százalékkal végeztek. A mostani eredményekből az következik, hogy az 577 tagú nemzetgyűlésben nagyjából 400-440 helye lesz Macron új pártjának. A szocialisták korábbi 285 képviselői helye kb. húszra olvadhat a vasárnapi eredmények alapján, többek között Benoit Hamon volt szocialista elnökjelölt is vesztett saját körzetében, Manuel Valls is csak azért nyerhet, mert Macron pártja nem indított ellene senkit. Egyedül annyi árnyalja az eredményt, hogy a részvétel rekordalacsony volt, alig érte el az ötven százalékot.”

És akkor emeljük ki először ezt a mondatot: „Emmanuel Macron frissen megválasztott elnök centrista pártja, az Előre (En Marche) 32,3 százalékot szerzett, amivel a képviselői helyek nagyjából hetven százalékát fogja megszerezni a június 18-i második fordulóban.”

Hát ez káprázatos! 32 százalékkal hetvenszázaléknyi mandátumot szerezni? Hogyan lehetséges ez?

Maga a hibátlan előéletű Kasnyik Márton is felteszi ugyanezt a kérdést, na nem berzenkedve, felháborodva, az eredményt, pláne magát a választási szisztémát megkérdőjelezve, ugyan dehogy! A hibátlan előélettel nem fér össze ilyesféle kételkedés egy francia választási szisztémával kapcsolatban.

Kasnyik Márton pusztán a felvilágosítás szándékával teszi fel a „hogyan lehetséges” kérdését, és azonnal meg is válaszolja, hogy kedves olvasói tökéletesen megértsék a lényeget – vagyis a rendszert –, tehát:

„Ez úgy sikerült, hogy a francia nemzetgyűlésben a körzetekben szavaznak, ahol körzetekben relatív többséget szerző képviselőket választják meg. Macron pártja az ország nagy részében erősebb mind bal-, mind jobboldali riválisainál a tegnapi eredmények szerint.”

Hát ez őrületesen örvendetes. Körzetek, relatív többség, miegyéb, tényleg annyira egyszerű, olyan világos, olyan tiszta és annyira megkérdőjelezhetetlenül igazságos ez a rendszer, a francia választási rendszer, náci, aki megkérdőjelezi.

A választási rendszert megkérdőjelezni csakis Magyarországon lehetséges és legitim elfoglaltság. Egészen pontosan fogalmazva Magyarországon kötelező megkérdőjelezni a választási rendszert, annak tisztaságát és igazságosságát, ez hozzátartozik a hibátlan előélettel járó kötelességekhez, s aki nem teszi meg, az szintúgy náci. Ez olyannyira így van, hogy Magyarországon közösen kell fellépni a választási rendszer igazságtalansága ellen Zagyva György Gyulával is, aki éppen most kap menlevelet a hibátlan előéletűektől mindenért, a Jobbikkal és annak mindent eláruló, gazember elnökével egyetemben.

Hiszen – nem lehet eléggé hangsúlyozni – Franciaország választási rendszere, ahol alig egyharmadnyi szavazattal hetvenszázaléknyi mandátumot lehet nyerni, igazságos, demokratikus, nagyszerű választási rendszer. Magyarország választási rendszere, ahol ennél lényegesen bonyolultabb a helyzet, igazságtalan, antidemokratikus, náci választási rendszer. Persze a hibátlan előélethez elengedhetetlen a kritikai szemlélet, úgyhogy Kasnyik Márton is megfogalmaz kritikát a mostani, amúgy természetesen hibátlan, igazságos és demokratikus francia választással kapcsolatban, méghozzá ezt:

„Egyedül annyi árnyalja az eredményt, hogy a részvétel rekord­alacsony volt, alig érte el az ötven százalékot.”

Hát igen. Minden mégsem lehet tökéletes. Kissé valóban „árnyalja” a képet, hogy Macron pártja (ő is egészen hibátlan előéletű ám!) egy soha nem látott alacsonyságú részvétel mellett szerezte meg a voksok 32 százalékát, és ezzel egyszersmind megszerezte a mandátumok hetven százalékát (vagy még többet), de mindez természetesen nem kérdőjelezi meg a francia választási rendszer tökéletességét, igazságosságát és mélyen demokratikus voltát.

Bezzeg a náci Magyarországon! Itt például 2014-ben az új, mélyen antidemokratikus és igazságtalan választási rendszerben 62 százalékos részvétel mellett (4,9 millió szavazó) a Fidesz–KDNP 2,3 millió szavazatot kapott (45 százalék), és így szerezte meg a mandátumok kétharmadát.

Tehát összegezve: alig 49 százalékos részvétel mellett, a voksok 32 százalékával megszerezni a mandátumok kétharmadát igazságos és demokratikus szisztéma. 62 százalékos részvétel mellett, a voksok 45 százalékával megszerezni a mandátumok kétharmadát igazságtalan és antidemokratikus szisztéma.

Aki pedig ezt nem látja és nem vallja, annak nem hibátlan az előélete.

Olvasd el a többi hírt is a facebook oldalunkon!

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog