Szörnyű vád: teherbe ejtette 12 éves lányát a tápiószőlősi Róbert

Egyik gyermekét elküldte a boltba, majd 12 éves tinédzser lányára vetette magát és megerőszakolta a 90 kilós férfi – így szól a vád, mely szerint a védekezésre képtelen gyermek teherbe esett az apjától.
Tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal vádolják a tápiószőlősi L. Róbertet, az ügyben várhatóan ma hirdet ítéletet a Budapest Környéki Törvényszék. A vádirat szerint L. Róbertnek és élettársának két gyermeke született, 2002 augusztusában egy kislány.

A férfi 2015. április 4. körüli – pontosan már nem megállapítható – napon a másik gyermekét a boltba küldte, így kettesben maradt a lakásban a lányával. L. A. épp a tévét nézte, amikor 90 kilós apja odament hozzá, fogdosni kezdte, majd az ágyra lökte. 
A lány pofonokkal védekezett, ám a hatalmas erőfölényben lévő L. Róbert visszalökte, a karját lefogta és megerőszakolta. A lány kérte, hogy hagyja békén, mert elmondja az anyjának, mire a férfi azt kérdezte tőle: el akarja vitetni a rendőrökkel?

A vád szerint a lány a közösülés következtében teherbe esett. Az édesanya 2015. augusztus elején észlelte, hogy lá­nya hasa egyre na­gyobb lesz, ezért nőgyógyászati vizsgálatra vitte a ceglédi kórházba, ahol megállapították a terhességét. Ezt követôen a lány és édesanyja kérésére művi terhességmegszakítást hajtottak végre.
Az igazságügyi hemogenetikai szakértői vélemény szerint igen nagy valószínűséggel az eltá­volított magzat biológiai apja L. Róbert.

Olvasd el a többi hírt is a facebook oldalunkon!

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát

Powered by Jasper Roberts - Blog