Hirdessen itt

Spöttle: aki nem követett el semmit, annak nem lesz mitől félnie

Úgy néz ki végre az eddig akadékoskodó német pártok is beállnak a terrorellenes reformok mögé, jöhet az online házkutatás, az arcfelismerő rendszerek és a rendőri állomány drasztikus növelése.
Újabb terrorellenes szövetségi intézkedésekre készül a német kormány, például lehet majd online házkutatást tartani, ez egy digitális fejlesztés, valamint tesztelnek az egyik berlini pályaudvaron egy arcfelismerő szoftvert is. Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő beszélt a témáról a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Georg Spöttle elmondta, ezek bevezetésének eddig a politika volt az akadálya. Például a Zöldek vagy a kelet-német kommunista pártból átalakult Die Linke, azaz Baloldali párt voltak mindig a kerékkötői annak, hogy belemásszanak úgymond az „emberi jogok felfüggesztésébe vagy visszaszorításába”.

Használni kellene a törvényeket

Hozzátette: már több éve polemizálnak a Reichstagban ezekről, és mindig a baloldali pártok torpedózták meg. A szakértő ugyanakkor kiemelte, hogy a Zöldeknek nemrégiben volt egy „egész jó beszólása”, amin még ő maga is meglepődött. Eszerint nem kell olyan nagy reformokat végrehajtani, tehát sok esetben például nincs is szükség arcfelismerő rendszerre, mert például a tavaly karácsonykor Berlinben gázoló terroristát vagy mondjuk a maffiaszervezetek tagjait névről már ismerik a hatóságok. Tőlük meg kell vonni a tartózkodási engedélyt és nagyon gyorsan kitoloncolni őket.

Ha pedig elkövetnek valamilyen bűncselekményt, akkor a meglévő törvényekkel komolyabban büntetni őket börtönre, nem pedig felfüggeszteni vagy rövid időre elzárni. Tehát gyakorlatilag használni kell a meglévő törvényeket.

Aki nem csinált semmit, annak nincs mitől tartania

Az online házkutatásokkal kapcsolatban kiemelte, hogy eddig külön törvény vonatkozott az internetes chatalkalmazásokra, mint például a Messenger, és más az SMS-küldésre. Ezt szeretnék kiterjeszteni. Ráadásul olyan algoritmust működtetnének, ami csak azoknak az adatforgalmát és tevékenységét vizsgálná, akik valamilyen módon bekerültek a terroristagyanús egyének adatbázisába, ilyen személyekhez kapcsolódnak valahogyan, természetesen ez az egyéb köztörvényes bűnözőkre is vonatkozik. Aki viszont soha életében nem követett el semmit, arra ez értelemszerűen nem vonatkozik.

Georg Spöttle arról is beszámolt, hogy úgy néz ki most már a pártok is beállnak a reformok mögé, legalábbis erre következtet az egyes szervezetek kommünikéjéből. Egyedül a Zöldek részéről érez egy minimális ellenállást, de a szakértő ezt a párt arculatának megtartásához kapcsolja inkább.

Jelentősen növelnék a rendőri állományt is

Szó van továbbá egy jelentős, 25 százalékos rendőrségi létszámbővítésről is Németországban. Ezzel kapcsolatban elmondta: teljesen indokoltnak tartja ezt a lépést, ugyanakkor ez már egy közel tíz éves probléma, hogy a német nagyvárosokból hiányoznak a rendőrök. A kezdeményezés ennek ellenére mindig elhalt, ugyanis valamiért a politika sohasem akarta ezt finanszírozni, akármennyire erős  is volt a nyomás rendőrszakszervezet részéről.


Ha érdekesnek találod a cikket, oszd meg ismerőseiddel is!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések