Nekem is meg kellett volna halnom – egy túlélő az erdőtűzről

Minden valószínűség szerint villámcsapás okozta a hihetetlen erdőtüzet Portugália kellős közepén.  A csontszáraz fák pillanatok alatt adták tovább egymásnak a lángokat, a tűz olyan gyorsan terjedt, hogy még autóval sem tudtak előle elmenekülni. Sokan a kocsijukban égtek szénné az autópályán.
A szerencsés túlélők egyike Gareth Roberts. A 36 éves angol már 4 éve Portugáliában él és a BBC-nek mesélt a pokolról. 

Éppen spanyolországi vakációjukról tartottak hazafelé és már kevesebb, mint egy órára voltak az otthonuktól, amikor meglátták a füstfelhőket.

Áthajtottak egy viharon és amikor kikerültek belőle, akkor sem láttak semmit a sűrű füsttől. Arra gondolt, hogy ez az egész elég ijesztő, de sejtelme sem volt arról, mi történhetett, míg közelebb nem jutottak.

Mo Grande falunál akadtak el, az IC8-as autópálya közvetlen közelében. A rendőrök nem engedték fel őket a sztrádára. Egy hegyi uttal próbálkoztak. Ahogy hajtott fölfelé, meglátták a lángokat, amelyek a völgy egyik oldaláról már átterjedtek a másikra. A szél a kocsira fújta az izzó ágakat, bent is érezték a kinti hőséget.

Gareth Roberts, a túlélő.Gareth Roberts, a túlélő.

Végül elértek egy kis faluba egy kereszteződésben. A lángok minden oldalról körbevették őket, a helyiekkel együtt ott zokogtak, azt hitték, hogy a gyorsan terjedő tűzben nincs remény. Sötét volt – mondja, nagyon sötét a lángok között.

Egy férfi rájuk kiabált, hogy menjenek be a házába. Többen be is mentek. A férfi az édesanyjának épített egy kis lakást a ház alatt, ahol hűvösebb volt és ahova a lángok nem értek el. Amíg ott voltak, egyre többen jöttek menedéket keresve. A háziasszony bort töltött, egész kellemesen érezték volna magukat, ha nem tombolt volna kint a pokol.

Még korábban sms-t küldött a szüleinek: “Egy faluban vagyunk, körülöttünk tűz, ez a vég.” A házban, ahova elbújtak, már nem volt térerő, így nem tudta megnyugtatni őket, hogy változott a helyzet.

Az áram elment, égő vörös tornádó söpört el az ablakok előtt. Mindannyian a padlóra hasaltak: több mint egy órán át csak arra koncentráltak, hogy lélegezzenek. Imádkoztak és sírtak. Azt gondolta: nem lehet így vége az életnek.

Egyszer csak továbbállt a tűz és ők előbújtak. Csak parázs maradt a faluból, mindössze két ház úszta meg a pusztítást: az, amelyikben elrejtőztek és a szomszédban álló.

Hihetelen volt, amit láttak – mondja. Összezavarodott emberek, házak izzó romjai, utakra dőlt betonoszlopok. Hallották, amint gázpalackok robbannak, kék láng a nyomukban. Fura csend. Aztán, amikor mindenki megkönnyebbült, sírás mindenütt.

A hatóságoktól nem láttak senkit. Csak a helyiektől kaptak segítséget, ott álltak telefon és internet nélkül. Ha az emberek nem lettek volna olyan nagylelkűek, akkor már ők sem élnének. Az emberségnek rengeteg példáját látták – mondja Gareth Roberts. Meghalhattak volna. Meg kellett volna halniuk. De múlt éjjel a jóság véletlen megnyilvánulása megmentette az életüket. Tomar városába mentek tovább, egy szállodában vettek ki szobát. Egyelőre nem tudnak hazatérni a tűztől. De vissza fognak egy nap térni Mo Grandéba. Hogy megköszönjék az idegen családnak, hogy megmentette az életüket.

Ne csak olvasd, add is tovább!

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog