Hirdessen itt

Minden eddiginél nagyobb elismerést kapott Magyarország! Brüsszel pedig forrong a dühtől!

Interjút adott a Roger Scruton világhírű brit konzervatív filozófus. Ebben Magyarországról azt mondta: az egyetlen biztos hely maradt a világon.
“Minden olyannyira illékony, bizonytalan ma már, Magyarország az egyetlen hely, amely nem bizonytalan” – erről is beszélt Roger Scruton a Mandinernek adott interjújában.

A világhírű brit filozófus ezt olyannyira komolyan gondolja, hogy maga is sűrűn tartózkodik Magyarországon, mi több, már lakása is van a budapesti belvárosban. Scruton azt is elmondta, hogy bár előzetesen nem számolt azzal az eshetőséggel, hogy Donald Trump nyeri majd meg a tavalyi USA-elnökválasztást, de kedveli a republikánus politikust, mert ő az, aki csak magát adja. Azt is kijelentette, hogy nonszensznek tartja, hogy Trump elnöksége miatt a vele szemben álló elit igazság utáni korszakot emleget. Egyúttal az Egyesült Államok volt elnökét, Barack Obamát rossz elnöknek nevezte.

A HALADÁS MÁR NEM JELENT SEMMIT

A filozófus a jövő héten esedékes brit parlamenti választások kapcsán úgy fogalmazott, hogy nagy meglepés lenne, ha nem a toryk győznének, akikre szükség van, mert egyedül ez a közösség képes arra, hogy levezényelje a brexitet. Úgy értékelt, hogy bár Theresa May kormányfő nem karizmatikus figura, de helyre teszi a dolgokat, és inkább szimpatizál vele, mint elődjével, David Cameronnal, aki csupán egy kedves figura volt, de semmi több. Roger Scruton ennek kapcsán kitért a baloldali politika által előszeretettel használt „progresszív” kifejezésre, amely szerinte nem több egy közhelynél. Mint fogalmazott:

Nem ígérhetsz mást az embereknek, mert senki nem fog veled tartani, ha azt mondod, visszaviszed őket egy korábbi állapotba. Azt kell mondanod, hogy haladni fogunk, de ez már nem jelent semmit.

Scruton reméli, hogy felbukkan egy olyan filozófia, amely lehetővé teszi, hogy bizalomra épülő társadalmak jöjjenek létre a nemzetállamok eszméjére alapozva. Erre kell törekedni szerte Európában, ehhez pedig szükség van erős meggyőződésekre. A fiataloknak újra fel kell fedezniük a társadalmi tudatot, és el kell fogadniuk, hogy az élet nem pusztán az élvezetekről szól. Angela Merkel német kancellárról azt mondta, okos politikus és jó manipulátor, aki folyamatosan az Európa-projektet szajkózza ahelyett, hogy a valódi problémákra figyelne. Szerinte kár, hogy Európa önvédelmének megteremtése helyett bevándorlókat fogad be, és túlságosan is együttműködik az oroszokkal. Oroszország kapcsán megjegyezte, hogy egy olyan realitásról van szó, amely mindig létezni fog Európa keleti határain. Hozzátette:

Egy KGB-s által vezetett, oligarchikus ország, amivel számolni kell.

A GENDER SZAKRÓL

Scruton egy kérdésre úgy reagált, hogy az amerikai egyetemi világban egyre terjedő „safe space” hullámot nevetségesnek, a leginkább pedig pénzkidobásnak és időpocsékolásnak tartja. Azt mondta, hogy sosem a gender szak végzősei irányítják a világot, de belőlük is lehet hasznos és jó ember, ha például utcaseprőnek állnak. Szerinte az alapprobléma az, hogy a fiatalok az amerikai egyetemeken elfeledkeztek a humorról, és elfelejtettek nevetni, mindezt pedig újra kellene tanulniuk.

Forrás: pestisracok.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések