Hirdessen itt

Hátranézett: egy gyerek is megsérült a hajdúböszörményi balesetben

Az autót vezető nő hátranézett rá, ekkor tért át a másik sávba, ahol összeütközött egy kocsival. Ezen kívül még egy személyi sérüléses baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök pénteken a megyében. 
Egy nő közlekedett Audijával június 16-án 11 óra 20 perc körül Hajdúböszörményben, a Vásár téren, a Középkert utca felől a Nagy István utca irányába. A sofőr áthaladt egy vasúti átjárón, közben hátranézett gyermekére, ekkor áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő gépkocsival. A baleset során a nő gyermeke és a szemből szabályosan közlekedő gépjármű vezetője és utasa könnyű sérülést szenvedtek. Az eset körülményeit a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság vizsgálja.

A bocskaikerti Debreceni úton közlekedett egy személygépkocsi június 16-án 17 óra 20 perc körül Debrecen felől Hajdúhadház irányába. A sofőr a Debreceni út és Csillag utca kereszteződésénél bekanyarodott az út mellett lévő szervizút parkolójába, amely során nem adott elsőbbséget az előtte haladó gyalogosnak, akit elütött. A nő a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja az esetet.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések