Hirdessen itt

Utca: művészetek színtere lesz

Háromnapos kortárs művészeti fesztivál kapcsolódik majd a Múzeumok Éjszakájához. 
Rendkívüli sajtótájékoztatóval harangozták be a Batthyány utcai B24 Galéria bejárata előtt pénteken a jövő héten kezdődő I. PAD utcafesztivált. Darus teherautóról olyan nagy, színes hirdető táblákat helyeztek el az utcában, amelyekre bárki kirakhatja kedvenc versét, idézetét, rajzát. Az első ilyeneket a szervezők helyezték el - írja a haon.hu.

Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere arra emlékeztetett a helyszínen, hogy az idei Múzeumok Éjszakája országos rendezvények kiemelt helyszíne 24-én Debrecen lesz. – Ennek keretében olyan programot szeretnénk nyújtani a debrecenieknek és az ide látogatóknak, amely felejthetetlen. Ugyanakkor az is célunk, hogy ne csak egynapos legyen a rendezvény – jelentette ki.

Ennek jegyében a B24 Galériában és a Batthyány utcán szerdán, csütörtökön és pénteken megtartják az első Picnic & Art Debrecen, vagyis a PAD Fesztivált, mellyel kapcsolatban úgy fogalmazott az alpolgármester, hogy az olyan kortárs művészeti irányzatoknak ad elsősorban teret, mint a street art, a slam poetry és a graffiti. Ezekhez beszélgetések, kiállítások, koncertek fognak kapcsolódni. A kezdeményezéshez a környék üzletei is csatlakoznak, kirakataik egy részét átengedik ilyen célokra – ismertette az alpolgármester.
Kulturális tengely létrehozása

Koroknai Edit, a Modemet működtető kft. ügyvezetője elmondta, hogy a szervezők a debreceni kulturális tereket nemcsak virtuálisan, hanem a valóságban is szeretnék összekötni. – Hiszek abban, hogy kortárs művészettel is meg lehet szólítani a debrecenieket, csak ki kell hozni a művészetet az utcára – fogalmazott. Koroknai Edit szerint egy olyan „kulturális, művészeti tengelyt” kell kialakítani, amely élettel tölti meg a Batthyány utca és a Modem közötti területet, amely nemcsak a debrecenieket, hanem a turistákat is itt tarthatná.

Porkoláb Gyöngyi, az Európa Kulturális Fővárosa pályázaton dolgozó Debrecen 2023 Programiroda operatív igazgatója arról számolt be, hogy ők is kapcsolódnak a PAD-hoz. 21-étől egy 5-7 napig tartó „kulturális ösvényt” alakítanak ki. A kulturális főváros pályázatban szereplő logóelemeket, azaz színes nyilakat festenek fel a járdára a B24 Galéria és a Modem között. (A sajtótájékoztató végén Komolay Szabolcs alpolgármester is készített egy nyílpárt.)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések