Hirdessen itt

Elképesztő lépésre készül ez a magyar gyűlölő brüsszeli, agyatlan, felforgató

Az Európai Parlament Brexit-tárgyalásokért felelős megbízottja elmondta, hogy gondoskodna arról, hogyha a britek esetleg mégis maradnának az unióban, akkor semmiképp se élvezhessék azokat a javakat, amik idáig megillették őket.
Guy Verhofstadt, a bukott belga liberális politikus szerint amennyiben a kilépésről szóló tárgyalásokon felmerül az, hogy a britek mégis maradnának az Európai Unióban, akkor azt csak úgy tehetik meg, hogy lemondanak azokról a javakról, melyek jelenleg megilletik.

A politikus vélekedése szerint a Brexit megállítható, azonban azzal a britek elbúcsúzhatnának a költségvetési javaktól és sokkal kisebb hatalmuk lenne az uniós kulcskérdések eldöntésében.

Egyetértek Emmanuel Macronnal abban, hogy Nagy-Britannia még visszatérhet közénk, azonban már nem tehetünk úgy, mintha semmi sem történt volna” – mondta Verhofstadt az Európai Parlament ülésén.

A korábbi belga kormányfő sokkal nagyobb hangsúlyt fektetne arra, hogy még több hatalma legyen Brüsszelnek, és ezzel egy időben kurtítaná a nemzetállamok kormányainak hatalmát.
Nagy-Britannia korábban éveken át küzdött az Európai Unióval azon, hogy mégse kelljen bevezetniük a közös fizetőeszközt, az eurót.

A politikus kifejtette, hogy egészen addig esélyük van a briteknek arra, hogy visszatérjenek az unióhoz, ameddig nem zárják le a hamarosan kezdődő kilépési tárgyalásokat.

Forrás: 888.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések