Az iraki erők megadásra szólították fel a dzsihadistákat

Az iraki erők megadásra szólították fel a Moszul óvárosát felügyeletük alatt tartó dzsihadistákat, az ott élőket pedig arra kérték, hogy maradjanak otthon – derült ki hétfői médiajelentésekből.
Vasárnap este iraki helikopterek mintegy 500 ezer röplapot szórtak szét a közel-keleti ország második legnagyobb városa felett. A Ninive tartománybeli műveletek parancsnoka, Rasíd Járalláh által aláírt szórólapokon az iraki erők bejelentették, hogy körbezárták az óvárost, és minden irányból megindították a műveleteket a városrész visszafoglalására.

Eközben az iraki erők a Tigris keleti partján katonai járművekről hangosbemondókon keresztül próbálták megszólítani a lakosságot és a szélsőségeseket. ”Az iraki erők hamarosan véget vetnek a szenvedéseiteknek. Moszul keleti és nyugati része nemsokára újra egyesül” – szólt az üzenet. A dzsihadistákat választás elé állították: “megadják magukat, vagy meghalnak”.

A Washington vezette nemzetközi koalíció légi támogatását élvező iraki hadsereg a terrorelhárítással és a szövetségi rendőrséggel karöltve vasárnap offenzívát indított az Iszlám Állam nevű terrorszervezet utolsó iraki fellegvárának számító Moszul történelmi belvárosának visszafoglalására. Ez lehet az október 17-én kezdődött moszuli hadműveletek utolsó szakasza. A szélsőségeseket januárban sikerült kiűzni a Tigris folyó által kettészelt város keleti feléből, és a nyugati parton is már csak az óvárost tartják felügyeletük alatt. Ezen a területen több mint 100 ezer ember él, akiket a dzsihadisták gyakorlatilag élőpajzsként használnak.

Ne csak olvasd, add is tovább!

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát

Powered by Jasper Roberts - Blog