A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Az amerikai koalíció a terroristák elleni harc helyett szövetkezik az Iszlám Állammal!

Tekintettel a vád rendkívüli súlyára, inkább szó szerinti idézetek következnek/
Összefoglaló:

„Az amerikaiak által vezetett koalíció, beleértve a kurd fegyveres egységeket, hagyja, hogy az Iszlám Állam terrorcsoport militánsai elhagyják Rakkát ahelyett, hogy megölnék őket, közölte Szergej Szurovikin, a szíriai orosz erők parancsnoka”.

Első mondat:

„Ahelyett, hogy likvidálnak azokat a terroristákat, akik  több száz ezer szíriai polgárt öltek meg, az amerikaiak által vezetett koalíció az általa irányított Demokratikus Erők Uniójával összejátszik az Iszlám Állam bandavezetőivel…”

Szurovkin azt is elmondta, hogy az orosz erők tagjai látták, amint Rakka területén a dzsihadisták elhagyják a várost és környékét anélkül, hogy ebben bárki is megakadályozná őket.

Azt is mondta: „Az embernek az a benyomása, hogy az amerikaiak az Iszlám Államot arra használják, hogy makacs ellenállást tanúsítsanak a kormánycsapatok mozgásával szemben azon legendát fenntartva, hogy Szíriában a nemzetközi terrorizmus ellen folyik a harc.”

Azt is hozzátette: „Egyes nyugati hírügynökségek félrevezetik a nemzetközi közösséget azzal, hogy jelentéseket adnak ki a koalíció és az Iszlám Állam militánsai közötti állítólagos heves fegyveres összecsapásokról Rakka tartományban.

Forrás: lovasistvan.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések