Hirdessen itt

Áttörés! Kínai kutatóknak sikeres teleportációs kísérletet hajtottak végre!

Kínai kutatók sikeres tesztet hajtottak végre a világ első kvantumkommunikációs műholdjával, megnyitva az utat egy globális kvantumkommunikációs hálózat megszületése előtt.
Kína tavaly augusztusban bocsátotta fel a világ első kvantumkommunikációs műholdját az északnyugat-kínai csiucsüani űrközpontból. A műhold feladata, hogy szuperbiztonságos, feltörhetetlen kvantumkommunikációt hozzon létre feltörhetetlen kvantumkulcsok továbbításával a világűrből a földre.

A kutatók arra használták a Micius nevű műholdat, hogy fedélzetén összefonódott fotonpárokat előállítsanak elő, amelyeket földi vevőállomásokra küldenek el, hogy mindkét helyen méréseket hajtsanak végre rajtuk – írták a szakemberek a Science című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban.

Az összefonódás jelenségének lényege, hogy, ha az összefonódott párok egyik tagján elvégeznek egy mérést, megállapítva a foton állapotát, akkor abban a pillanatban a másik fotonnak is ugyanez lesz az állapota. Ez azért érdekes, mert az összefonódás jelenségének felhasználásával lehetővé válik az információk teleportálása, méghozzá úgy, hogy az lehallgathatatlan legyen.

A teleportálás világrekordja eddig nagyjából 144 kilométer volt. A Micius azonban most két olyan kínai földi vevőállomásra küldött fotonokat, amelyek 1203 kilométerre vannak egymástól, ami új rekordot jelent.    A teszt sikere “illusztrálja egy jövőbeni globális kvantumkommunikációs hálózat lehetőségét” – olvasható a tudományos folyóiratban.      A kínai kutatók következő lépése egy kvantumkommunikációs kapcsolat létrehozása lesz Kína és Ausztria között.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések