A lengyelek szerint törvénytelen lenne az áthelyezési kvóta miatt elindítandó uniós eljárás

Waszczykowskinál, aki interjút nyújtott a lengyel közszolgálati rádiónak, arra hivatkozva tudakozódtak az ügyről, hogy Alexander Winterstein, az EB szóvivője előző nap a PAP lengyel hírügynökség jelentése szerint azt mondta, a brüsszeli testület szerdán dönt arról, hogy kötelezettségszegési eljárást indít-e azon tagállamokkal szemben, amelyek nem vesznek részt a 2015-ben kiszabott egyszeri kvóta teljesítésében.
A lengyel diplomácia vezetője rámutatott: a kvótát egyik uniós tagállam sem teljesítette. Úgy értékelte: Lengyelországot e vonatkozásban “semmi sem fenyegeti”. “Nem fogunk reagálni – el fogjuk magyarázni, hogy mindez törvénytelen” – húzta alá a miniszter, kifejtve: a menekültek átirányítása, “áthelyezése”, nem hozható kapcsolatba semmilyen uniós politikával.

A dél-európai menekülttáborokból áthelyezendők “többségükben nem menekültek, hanem migránsok, akik illegálisan jutottak át Európába” – értékelte Waszczyskowski, rámutatva: az érintettek nem is akarnak Lengyelországba beutazni, átirányításukat erővel kellene végrehajtani.

“Ezt követően védett táborokban tartanánk őket, ami megvalósíthatatlan” – szögezte le.

Hangsúlyozta: a bevándorlók befogadása a tagállamok hatáskörébe kell, hogy tartozzék.

A téma abban a beszélgetésben is felvetődött, amelyet Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszterrel folytattak a Radio Zet kereskedelmi csatornán, arról kérdezve őt, hogy a kormány kész-e bírságot fizetni a menekültek be nem engedéséért.

“Egyáltalán nem dőlt el, hogy Lengyelország fizetni fog” – válaszolt a belügyminiszter.

Úgy értékelte: a nyugat-európai országoknak “nincs ötletük a probléma megoldására”. 

A múlt heti luxemburgi uniós belügyminiszteri tanácskozásról beszámolva azt mondta: a nyugat-európai politikusok “sport segítségével integrálnák a muzulmán harcosokat, akik készen állnak önmaguk és mások megölésére”.

“Más komoly nyugat-európai politikus az integráció -valamiféle szellemi koncepciójának- kidolgozását szorgalmazta, miközben az ilyen koncepció már kétezer éve keletkezett, kereszténységnek hívják” – tette hozzá Blaszczak, úgy vélekdeve: “a sportra alapozó integráció nem teszi eredményessé a projektet”.

Rafal Bochenek lengyel kormányszóvivő úgy értékelte: a kilátásba helyezett kötelezettségszegési eljárás “az EB gyengeségét és tehetetlenségét mutatja”, a biztosok ezáltal “maguk járulnak hozzá az euroszkepticizmus növekedéséhez”.

Ha érdekesnek találod a cikket, oszd meg ismerőseiddel is!

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát

Powered by Jasper Roberts - Blog