Hirdessen itt

A legokosabb fiatal tudós szerint a CERN megsemmisíti az univerzumot. Sőt, már meg is semmisítette

Max Laughlin szerint már régen bekövetkezett a világvége. A CERN-ben végzett kísérletek semmisítették meg az univerzumot a múltban. De ez még nem minden. Azt is elmondta, hogyan lehetséges, hogy mégis létezünk!
Max Laughlin jelenleg a világ egyik legokosabb gyereke. Az intelligenciája fényévekkel veri a társait, és a legokosabb felnőttekét is felülmúlja.

Nyugodtan rá lehet mondani, hogy nem egy átlagos gyerek. A fiú 13 évesen már feltalált egy ingynenergia előállító szerkezetet is, és olyan matematikai egyenleteket képes megérteni, melyek még a felnőtteknek is feladják a leckét.

Nemrégiben Laughlin egy merőben új, megdöbbentő elmélettel állt elő a világunkról.

Amikor elmondta, hogy mire gondol, akkor a legtöbben nem is tudták hirtelen hová tenni a dolgot. Sokak szerint lehet abban ráció, amit mond, és ha így van, az bizonyíthatja a párhuzamos világok, multiverzumok létét.

A fiú azt állítja, hogy a világunk megsemmisült a közelmúltban. Azt is elmondta, hogy szerinte ez a CERN különféle bizarr kísérletei miatt következhetett be.

Mint ismeretes, a CERN-ben különféle részecskeütköztetési, és egyéb részecskefizikai kísérleteket végeznek már évek óta. Nagyon sokszor hívták már fel független kutató arra a figyelmet, hogy a komplexumon belül olyan kísérletek is végbemehettek, melyekre nem kaptak engedélyt a fizikusok, és alapvetően veszélyeztethették az emberiséget.

Nem egy korábban ott dolgozó szakember is azt nyilatkozta, hogy olyan dolgokkal kísérleteznek, amikről fogalmuk sincs, ez pedig nagyon nagy veszélyt szabadíthat rá a világunkra

Ami azt illeti, Laughlin szerint rá is szabadított ugyanis az elmélete szerint A CERN egy feketelyuk, vagy más egyéb nagyon nagy energiákat létrehozó kísérlete során valami olyasmihez nyúlt, amihez nem kellett volna, és a világ egyszerűen megszűnt létezni.

A világ pusztulásának pillanatában azonban egy másik, párhuzamos világ jött létre, és ebben élünk most.

Ezért lehetséges az, hogy te, vagy én létezünk, és mindenki tovább élhet azután, hogy a párhuzamos, eredeti univerzumban meghalt.

Ha így történt, akkor mindenkinek emlékeznie kellene arra a napra, amikor a múltban megsemmisült a világ, nem igaz?

Nos, Laughlin ezt a Mandela effektussal magyarázza.

Az effektus a nevét Nelson Mandeláról, korábbi Dél-Afrikai elnökről kapta, ugyanis hozzá köthető a legkomolyabb „észlelés”. A mostani középkorú emberek nagy többsége emlékszik Mandela halálára, a 80-as években.

A köztudatban a politikus börtönben vesztette életét. Sőt, rengetegen emlékeznek gyászoló özvegyére, aki megható beszédet mondott a temetésén.

Ezzel a történettel csak egy a bökkenő: Nelson Mandela 2013-ban hunyt el. Többen meg mertek volna esküdni arra, hogy a nyolcvanas években látták a temetését. Mindenki egyszerre emlékezik nem megtörtént eseményekre, vagy esetleg valami más állhat a háttérben?

Laughlin szerint az emberek kollektív tudata, és emlékezte íródott felül, mikor létrejött a párhuzamos világ, hogy a téridő folytonosság megmaradjon, és ne keletkezzenek újabb szakadások rajta.

Hogy ki ért egyet ezzel a hajmeresztő elmélettel a világ legokosabb gyerektől, azt mindneki döntse el magában.

Mindenesetre sok fizikus szerint elméletben valóban lehetséges az, amit Laughlin állít…

Forrás: avilagtitkai.com

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések