147: rendőröket avattak Szegeden

A Szegedi Rendészeti Szakgimnáziumban 145 rendőr fejezte be tanulmányait.
A 2017. június 16-án 9 órakor Szegeden megtartott kibocsátó ünnepség elöljárója dr. Töreki Sándor rendőr dandártábornok, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes volt.

A 2015/2017-es évfolyam végzősei a sikeres vizsgáikat követően ünnepélyes keretek között erősítették meg esküjüket. A tanulmányaikat befejező hallgatók első szolgálati helye, Bács, Komárom-Esztergom, Somogy, Baranya, Pest, Fejér, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád, Borsod, Hajdú, Szabolcs valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság lesz.

Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány az iskola két legkiválóbb tanulmányi eredményt elért tanulóját, Knapp Vivien és Papp Zoltán próbaidős rendőr őrmestereket elismerésben részesítette. 

A most pályájukat kezdő fiataloknak sok sikert, kitartást és helytállást kívánunk a rendőri szerveknél folytatandó szakmai munkájukhoz és kívánjuk, hogy büszkék legyenek választott hivatásukra!

Jó munkát! Erőt, egészséget!

Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát

Powered by Jasper Roberts - Blog