A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Nem alaptalan az aggodalom az elektronikus kütyük miatt

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legújabb tanulmányában arra figyelmeztet, hogy drasztikus mértékű növekedésnek indult a gyermekkori elhízás Európa-szerte, így súlyos következménnyel számolhatnak azok a szülők, akik elektronikus eszközökkel kényeztetik gyermekeiket.
Sokszor egyszerűbb hagyni a gyerekeknek, hogy otthon egy táblagéppel foglalják el magukat, vagy a repülőgépen egy okostelefont nyomni a kezükbe, hogy ne hisztizzenek. De az egyszerűbb megoldások sokszor beláthatatlan egészségügyi kockázatokkal járnak – írta a Newsweek új elemzésében, melyben a gyermekkori elhízás és az elektronikai készülékek közötti összefüggéseket és megoldásokat boncolgatták.

A WHO szerdán közzétett tanulmányában az Európában élő fiúkat fiúk és lányok képernyő előtt eltöltött napi kvótáját is megvizsgálta 2002 és 2014 között. A kutatók kiderítették, hogy manapság a kisfiúknak a 75 százaléka, a kislányoknak pedig a 65 százaléka tölt napi két órát a képernyő előtt, és emiatt az ébren töltött idejük majdnem kétharmadában ülnek.

A kutatás, melyet 27 ország gyermekeinek megkérdezésével végeztek, ijesztő egészségügyi rizikókra hívja fel a szakemberek és a szülők figyelmét, konkrétan a gyermekkori elhízás drasztikus növekedésére. A WHO adatai szerint a 6 és 9 év közötti gyerekek közül minden harmadik fiú és minden ötödik lány küszködik súlyproblémákkal, a gyermekkori elhízás pedig a cukorbetegség, alvászavarok és az asztma kialakulásának veszélyével is járhat.

Bár sok olyan gyermek folytat aktív életmódot, akik sok időt töltenek a képernyő előtt, a kutatók mégis úgy gondolják, hogy a két időtöltés nem fér meg jól egymás mellett.

Csökkent a tévénézés, helyette viszont megjelent a többi készülék

A 15 évesek több mint fele naponta legalább két órát tölt tévénézéssel, annak ellenére, hogy a mostani televíziós százalékaránynál a 2002-es adatok óta komoly csökkenés történt. Ezt a kisebb győzelmet azonban beárnyékolja az elektronikus eszközökkel eltöltött idő növekedése: a gyerekeknél 80 százalékkal nőtt a gép előtt eltöltött idő, a 15 éves fiúk és lányok naponta legalább két órát töltenek a világhálón.

Az online böngészésnek nem csak hátrányai vannak – ismerte be Jo Inchley, a tanulmány vezető szerzője a skóciai St. Andrews Egyetemről, aki a közösségi médián folyó diskurzust és üzenetváltásokat kapcsolatépítőnek találja. De a szakember szerint olyan súlyos egészségügyi kockázatokkal jár az online időtöltésük, hogy a szülőknek és a világszervezetnek is ideje lenne közbelépniük.

“Az egyik legfontosabb kihívás a gyermekek képernyő előtt eltöltött idejének korlátozása. Ez már annyira beépült a napi rutinjukba, hogy nehéz felhívni a figyelmet a veszélyeire. A megoldás az online eltöltött idő korlátozása, így a gyerekeknek lehetősége lehet az aktív életmódra” – mondta a professzor.

Másfél éves korig megtiltották

Az internetezés otthoni korlátozásával már sokan kísérleteztek. Múlt októberben egy amerikai gyermekklinika azt javasolta a szülőknek, hogy a gyermekeiket másfél éves korukig ne engedjék elektronikai készülékek közelébe, csak a videóbeszélgetést engedjék meg nekik. Ezután arra kérték a felnőtteket, hogy a 2 és 5 év közötti gyerekeket naponta legfeljebb egy órát engedjék gépeken játszani vagy böngészni. A nagyobb gyerekeknek és a felnőtteknek maximum két órát javasoltak, hiszen ha a szülők egész nap az interneten lógnak, a gyerek sem fogadják el a rájuk vonatkozó szigorításokat.

A gyermekklinika új módszerének szerzője szerint minden azon múlik, hogy milyen célból engedik a szülők a számítógépek vagy táblagépek közelébe a gyerekeket. A szakember meglátása szerint a szülőknek a mentor szerepét kell betölteniük, és bébiszitter-pótlék helyett az elektronikai készülékekre eszközként kell tekinteniük, melynek három fő célja az alkotás, a kapcsolódás és a tanulás.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések