A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Még a valasz.hu is beolvasott a Momentumnak: Eddig tartott a Momentum hitelessége

Az immár politikai pártként működő Momentum Mozgalom elnöke, Fekete-Győr András két cimborájával ma délelőtt besétált az Origo 
Montevideo utcai szerkesztőségébe. Azon a momentumon most ne akadjunk fenn, hogy hogyan sikerült akadálytalanul – sőt, portási útbaigazítással – bejutniuk egy magáncég irodájába, mert nem ez a lényeg. Hanem a stílus.

„Úgy éreztük, ideje beszélgetnünk” – haragozták be western-nyelven a performanszukat, amely az őket lejárató anyagok nagy többségét – vélhetően – elkövető újságíró valamiféle felelősségre vonását célozta volna. Momóéknál az utolsó csepp a ma reggel megjelent, a szokásos bicskanyitogató stílusban megírt, sorosozó anyag volt.

Mivel a múlt héten írtunk arról, hogy a kormánypárt ifjúsági ökle, a Fidelitas az Index szerkesztősége előtt heccelte a lap újságíróit – és ez nagyon nincs rendben –, nem volna sportszerű, ha a Momentum akcióját szó nélkül hagynánk. Az ugyanis semmiben nem különbözik a Fidelitasétól, még akkor sem, ha az Origo anyagai hetente múlják alul a saját maguk által „elért” szakmai – s olykor emberiességi – mélypontot.

Tisztelt Momentum, Kedves András! Ha gondotok van egy újságcikkel, tessék elfáradni a bíróságra! Nem a leggyorsabb módszer, de jogállamban ezt így szokás. Netán kérjetek személyes találkozót az illető kollégától, nem szégyen az ilyesmi. Egy dolgot viszont nem tehettek: nem zaklathattok ilyen módon egy szerkesztőséget! Viselje az ott megjelent tartalmakért a felelősséget az, aki utasításba adja és megírja – közvetve pedig azok, akik el is hiszik! De nem a kameráitok előtt, hanem egy tárgyalóteremben.

Az egészben persze nem maga az aktus a legelszomorítóbb. Hanem az, hogy ezek a világlátott srácok – akikre egy tizen-huszonéves fiatal érthető módon szívesebben hallgat, mint Németh Szilárdra vagy Molnár Gyulára – ezzel arra szocializálják saját korosztályukat, hogy szerkesztőségekbe berontani menő. Pedig valójában ugyanaz a bolsi tempó, mint a kormánypárti kortársaik szánalmas matricás akciója. A Momentum ma megmutatta, valójában ugyanazt gondolja a sajtóról, mint azok, akiket a sajtószabadság felszámolásával vádol.

Nagyon nem örülünk.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések