Hirdessen itt

Visszalépett az orosz tudományos akadémia elnökségére pályázó három jelölt

Visszalépett hétfőre a jelöltségtől az a három tudós, akik az Oroszországi Tudományos Akadémia elnökségére pályáztak, hogy fél évnyi haladékot adjanak a választási szabályok átdolgozásához.
Az elnökségre a tisztséget jelenleg betöltő Vlagyimir Fortov, valamint Vlagyiszlav Pancsenko, az Alapkutatások Oroszországi Alapja tanácsának elnöke és Alekszandr Makarov, a Vlagyimir Elgengardtról elnevezett Molekuláris Biológiai intézet igazgatója pályázott. Az választást az előzetes ervek szerint hétfőn kellett volna megtartani. 

Sajtójelentések szerint a jelöltek már korábban is javasolták az elnökválasztás néhány hónappal történő elhalasztását, hogy egyértelművé tegyék az eljárás szabályait. Nyikolaj Palcev, az akadémia tudományos főtitkára rámutatott arra, hogy az intézmény átalakítását követően, 2004-ben elfogadott alapszabályt sebtében dolgozták ki, ezért az korrigálásra szorul. 

Ha a kormány és az akadémia tagjai elfogadják a halasztást, akkor a jelenlegi elnökség feltehetően még hat hónapig hivatalban marad. 

Dmitrij Medvegyev miniszterelnök a helyetteseivel folytatott hétfői tárgyaláson aggodalmát fejezte ki az akadémián kialakult helyzet miatt és tájékoztatást kért az ottani történésekről. Hangsúlyozta, hogy egy államilag finanszírozott intézményről, nem pedig egy vitaklubról van szó. Mint mondta, el kell kerülni az akadémia vezetésének összeomlását.

A Moszkovszkij Komszomolec (MK) című bulvárlap szerint Medvegyevnek azért nem volt tudomása az akadémián történtekről, mert azok ügyében nem a kormányban, hanem a Kremlben döntöttek. Vlagyimir Putyin elnök a közelmúltban többször is találkozott Fortovval, és ezen megbeszélések legutóbbikán a lap szerint megállapodás születetett az akadémia vezetőjének távozásáról. Mivel azonban addigra Fortov neve felkerült a jelöltek közé, és mivel a tudósok közötti támogatottsága erős, az MK úgy véli, hogy nem maradt más megoldás, mint a választás elhalasztása. 

Az orosz akadémia elnökének megbízatása rendes esetben öt évre szólna, ám a 2013-ban megválasztott Fortov mandátuma idő előtt lejár az akadémia reformjáról rendelkező, ugyanabban az évben elfogadott törvény értemében. A jogszabály beolvasztotta a tudományos akadémiába a korábban önállóan működő orvos- és az agrártudományi akadémiát.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések