Sikeresen zárult a Wing Csoport 40 millió eurós kötvénykibocsátási programja

Összesen 40 millió euró névértékű nyilvános kötvénykibocsátási programot indított tavaly nyáron a Wing, az ingatlanfejlesztő vállalat négy ütemben az összes kötvényt értékesítette intézményi befektetőknek - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a Wingholding 2019/I elnevezésű papírok futamideje 3 év, a fix kamatozású kötvények 4 százalékos hozamot fizetnek. A kötvényprogram szervező-forgalmazója az OTP Bank Nyrt. volt.

A bevont forrásokat a Wing folyamatban lévő ingatlanberuházásai megvalósítására, valamint új projektek elindítására fordítja.

Ez volt az első alkalom, hogy a Wing megjelent a tőkepiacokon, az eredménnyel pedig elégedettek, mert a befektetők pozitívan reagáltak - idézi a közlemény Noah Steinberget, a Wing Zrt. elnök-vezérigazgatóját. Hangsúlyozta: az ingatlanpiacon újnak számító kezdeményezés mindenkinek előnyös, a vállalatnak jó forráslehetőséget jelent a projektek finanszírozására, a befektetőknek pedig vonzó hozamot nyújt a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben.

A Wing jelenlegi fejlesztései közé tartozik a dél-budai Duna-parton található Ericsson K+F Központ, az Ibis Styles Budapest Airport Hotel, valamint a Magyar Telekom számára épített székház.

A vállalat a futó projektjei mellett számos ingatlanfejlesztés előkészítésén dolgozik és készen áll új fejlesztések megvalósítására, amelyekre a jelenlegi bővülő ingatlanpiac és a pozitív gazdasági környezet lehetőséget kínál - közölték.

MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Powered by Jasper Roberts - Blog