Az Egyesült Államokban tárgyal a NATO főtitkára

Háromnapos látogatásra érkezett Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hétfőn az Egyesült Államokba, ahol először jár Donald Trump elnökké választása óta - tudatta az észak-atlanti szövetség az MTI-hez is eljuttatott közleményében.
A katonai szervezet vezetője kedden James Mattis amerikai védelmi miniszterrel és más magas rangú tisztségviselőkkel találkozik, szerdán pedig a tervek szerint részt vesz az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció külügyminiszteri szintű ülésén.

Stoltenberg emellett kétoldalú egyeztetéseket fog folytatni több ország képviselőjével - közölte a NATO.

Az európai vezetőket aggodalommal tölti el Trump álláspontja, részben azért, mert az amerikai elnök nyíltan az Oroszországhoz közeledés mellett kötelezte el magát, részben pedig azért, mert a NATO költségvetésének, az amerikai hozzájárulásnak az újratárgyalását helyezte kilátásba. Trump még elnökjelölként úgy nyilatkozott, hogy egy esetleges orosz agresszió esetén csak azoknak a NATO-tagországoknak a védelméhez nyújtana segítséget, amelyek "teljesítették szövetségesi kötelezettségeiket".

A NATO tagállamai 2014-ben vállalták, hogy 2024-ig bruttó hazai termékük (GDP) legalább 2 százalékára emelik védelmi kiadásaikat. Ezt a szintet azonban tavaly mindössze öt ország - az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Görögország és Észtország - érte el.

MTI
Megosztás a Google Pluson

0 megjegyzés:

Kedveld a neked tetsző rovatunk facebook oldalát

Powered by Jasper Roberts - Blog